
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Az Útinform oldalán azt írták: az ország nagy részén jelentős a köd, főleg az M7-es autópálya középső szakaszán, a Balaton és a Velencei-tó környezetében.
Az M1-es autópályán szakaszosan sűrű ködfoltok akadályozzák az előrejutást.
Rosszak a látási viszonyok az M3-as autópálya szinte teljes hosszán is.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint jelenleg is több megyében - Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala megyében - van érvényben figyelmeztetés a sűrű köd miatt.
Azt írták: az éjszaka képződött köd nagyobb területen (kiemelten a Nyugat-Dunántúlon, illetve az északkeleti harmad nagy részén) tartósan is megmaradhat.
Hétfőre virradóra ismét kiterjedt, sűrű ködre kell számítani. Az északnyugati tájakon lehetnek kedvezőbbek a látási viszonyok hajnalban. A tartósan fagypont alatti ködös területeken ónos szitálás is előfordulhat - közölte a meteorológiai szolgálat.
MTI/Címlapfotó:Shutterstock

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi