
Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni
Székesfehérváron a 81-es főút mellett a körülbelül százötven négyzetméteres épület nád-, hullámpala- és bitumenzsindely fedése teljes terjedelmében égett július 7-én este - írta a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebook-oldalán.
A tűzoltók gyors beavatkozásukkal szerencsére megakadályozták, hogy a tűz a hétvégi házzal egybeépített melléképületre átterjedjen, és két gázpalackot vittek ki az épületből.
A lángokat ötórás munkával sikerült eloltani.
Az utómunkálatok során az épület tetőszerkezetéről rakodógéppel és kéziszerszámokkal termelték le a nádat, majd vízzel áztatták, hogy a mélyen beizzott részeket is eloltsák. A tűz keletkezési okát vizsgálják.

Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni

Kiderült, ki halt meg a szombat éjszakai balesetben - Fotók

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon