
Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál
2021 telén hívta miskolci lakására volt élettársát az a férfi, aki brutálisan megtámadta a nőt. A meghívás indoka az volt, hogy valamilyen pénztartozást szeretett volna rendezni volt párjával a férfi. A nő épphogy belépett a lakásba, a volt élettársa fojtogatni kezdte, a nyakát pedig az ágykeretnek nyomta.
Az áldozat el akart menekülni, de nem sikerült, mert a férfi bezárta az ajtót. Ekkor ismét fojtogatni kezdte, rugdosta és ütötte őt. A nő a földre került, ekkor volt párja egy 2 centiméter pengehosszúságú késsel a lapockáján, derekán, hátán és a karján is megszurkálta. Ezt követően ruhájánál fogva rángatta ki a lakásból.

A kép illusztráció: Shutterstock
Pár hónappal később a volt pár összefutott Miskolc belvárosában, ekkor a férfi ismét bántalmazni kezdte a nőt. Trágárul beszélt vele, majd megrúgta és végül egy zokniba csavart jégkoronggal ütötte meg. Ezután egy 9 centiméter pengehosszúságú késsel meg akarta szúrni. A helyi buszmegállóban történt a támadás, de az ott várakozó utasok elkergették a támadót.
A nő 8 napon belül gyógyuló szúrt és zúzódásos sérüléseket szenvedett, de a vádlott cselekménye 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult és arra alkalmas is lett volna. Az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a férfi ellen - közölte az ügyészség.

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat

Lakásban gyújtott tüzet egy férfi Pécsen, életveszélyes az állapota

Időjárás-jelentés: viharok árnyékolhatják be a hétvégi programokat

Fáklyaként égett egy autó Hodásznál, menet közben kapott lángra - Videó

Terhes párját ütlegelte egy sárvári férfi, a nő elmenekülni sem tudott

Meghalt Sörös Sándor

Jelentős lezárások lesznek a Városligetnél a hétvégén