Késes támadás történt egy budapesti iskolában, egy diák ragadott fegyvert

Késelés történt egy fővárosi iskolában. 

Késsel támadt osztálytársára egy középiskolás Budapesten, a sérültet kórházba vitték - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon. A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum - ahol a késelés történt - közleményben tudatta: a megszúrt fiú 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A rendőrség az intézményt nem nevezte meg, csak annyit közölt, hogy az I. kerület egyik középiskolájában történt a bűncselekmény hétfőn 9 óra 20 körül.

A sérültet a mentők kórházba vitték, a késelőt a helyszínen elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt indított nyomozást, a feltételezett elkövető elszámoltatása folyamatban van - írták.

A BGSZC MTI-hez eljuttatott közleménye szerint "az esetnek semmilyen előzménye nem volt".

A rendőrség vizsgálja az ügyet, az intézmény igazgatója a tantestületet és a diákokat is iskolagyűlésen tájékoztatta a történtekről. A tanulókkal szükség esetén iskolapszichológus foglalkozik - tudatta az iskola, ahol a késelés történt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn 16.30-kor tart sajtótájékoztatót az ügyről.

A címlapfotó illusztráció (Shutterctock)

Kapcsolódó tartalom: 

Tizenéves fiú késelte meg riválisát a fővárosban

2022. október 10. 11:33
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Javában tart az Ökumenikus Segélyszervezet kampánya, amelyben 2000 rászoruló gyerek iskolatáskáját szeretnék megtölt...
Életveszélyes buszokat is talált a budapesti kormányhivatal a vizsgálatban, amelyet azért indítottak, mert néhány na...
116 éves lett a világ legidősebb embere, a brit Ethel Caterham - adta hírül az MTI a BBC online csütörtöki kiadásába...
Budapest hiteles helyszíne lehet az ukrajnai háborút lezáró tárgyalásoknak - erről beszélt a Harcosok Órájában Szijj...