
Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat
Karácsony Gergely posztjában azt írja, hogy a tavalyi évhez képest 38 százalékkal nőtt a biciklivel közlekedők aránya Budapesten. A főpolgármester ezután kifejtette, hogy "belegondolva", az autósoknak is jó, ha több biciklis van az utakon. Magyarán: a főpolgármester minél több bicikliutat akar, ezzel minél több helyet elvéve az autósoktól, mert szerinte ez így jó.
Minél többen ülnek nyeregbe, annál többen hagyhatják otthon a slusszkulcsot, így annál kevesebb lesz az autó az utakon, emiatt autóval is könnyebb lesz a haladás. Ez pedig az egész város érdeke – érvelt posztjában Karácsony, aki szerint az autók száma 2008 óta döbbenetesen megnövekedett a városban, és továbbra is növekedés várható. Ebből ugyan logikusan az következne, hogy nem azért több a biciklis (ha egyáltalán több), mert kevesebb az autós, vagyis nem elvenni kell a helyet az autósoktól, hanem biztosítani nekik, de ezt a következtetést Karácsony nem vonja le.

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Karácsony évek óta kampányt folytat az autósok ellen, ez láthatóan ezután sem változik.

Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat

Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

Menczer: A Shell-részvényesek nyernek az olajblokádon, engem nem a Shell küldött

Fidesz: a Mercosur-megállapodás végrehajtása merénylet az európai gazdák ellen

Újabb durva ukrán fenyegetés Magyarország energiabiztonsága ellen

A magyarok összezárnak Zelenszkij ellen: elutasítják az ukrán olajblokádot

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, bagatellizálja

Hidvéghi: március 4-ig mindenki megkapja a Nemzeti Petíciót

Szijjártó Péter: Ukrajna teljesen értelmetlen háborújában teljesen értelmetlenül halnak meg a magyar emberek

A Medián segítségével építik fel a tiszás hazugságot

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megkezdődött a katonák kitelepülése a megerősítő őrzés-védelmi feladatokra

Bóka János: elszabadultak az indulatok Brüsszelben, Magyarország kemény lépésre készülhet Ukrajna miatt