milliók

Jövedelmező volt a kampány éve Bajnaiéknak

Legalább 50 millió forintos többletbevételre tehetett szert tavaly a DatAdat Professional Kft., miközben a főként pénzügyi műveletekből származó adózott eredményük a 2020-as 457 millió forint kétszeresére nőhetett – derül ki a cég beszámolójából. A baloldal befolyásos háttéremberei által irányított kampánytechnológiai cégcsoport osztrák érdekeltsége is jelentős bevételt könyvelhetett el - írta meg az Adatradar

Nagyot ment tavaly Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc harcostársának cége, az Ebit Consulting Kft., amely tíz éve tartó, viszonylag feltűnésmentes működése után hirtelen 18-szorosára növelte az adózott eredményét: a 2020-as 32 millióval szemben a 2021-es üzleti évben több mint 589 millió forintot könyvelhetett el. A társaság pénzügyi befektetései (például a részesedése más vállalatokban) egy év alatt másfélszeresére, 444 millióról 668 millióra nőtt, miközben a pénzeszközök állománya pedig 11 millióról 414 millió forintra emelkedett. Az Ebitet még 2011-ben alapította Bajnai Gordon, főtevékenysége az üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadás, s a fellelhető források szerint jellemzően külföldön tevékenykedik. Ugyanakkor a volt politikus ezen a társaságon keresztül lépett be az elhíresült DatAdat „csoportba”, amelynek emblematikus vezetői: Ficsor Ádám, Szigetvári Viktor és Dessewffy Tibor. Ficsor, mint talán ismert, a Bajnai-kormány titokminisztere volt, míg Szigetvári Viktor a kormányfő kabinetfőnöke. Dessewffy Tibor ugyanakkor régi „háttérember”, aki a 2000-es évek derekától a neoliberális kurzust segítette tanácsaival, elemzéseivel.

Fotó: MTI / Kollányi Péter

A DatAdat hálózathoz három magyarországi (DatAdat Professional Kft., Datalyze Research Kft. és a DatAdat HR Kft.), egy osztrák (Datadat GmbH) és két észt cég (DatAdat OÜ és Datapraxis OÜ) köthető a tulajdonosi összefonódások révén. A cégcsoport úgy hivatkozik magára, mint ami „egy magyar kisvállalkozásból Európa egyik meghatározó kampánytechnológiai cégévé nőtte ki magát (…) és az Egyesült Királyságtól Hollandián és Németországon át az Európai országok meghatározó részében rendelkezik önálló megbízásokkal”. A DatAdat Professional Kft. az elmúlt évben az első negyedév végét választotta a mérlegfordulója napjának, így az országgyűlési választások előtti működéséről még csak a 2021. első negyedévi adatok érhetőek el nyilvánosan. Az eddig közölt adatokat arányosítva az országgyűlési választás előtti évben legalább 50 millió forintos többletbevételre tehetett szert a társaság a megelőző évhez képest, a főként pénzügyi műveletekből származó adózott eredményüket pedig megduplázhatták 2020-hoz képest, ami akkor 457 millió forint volt. A tagok is bizonyára optimistán látták a cég helyzetét, hiszen a taggyűlésen több mint 172 millió forint osztalék kifizetéséről határoztak. A társaság egyébként 2016-os megalakulása óta felívelő pályán mozog, első nagyobb üzleti sikerét a 2019-as önkormányzati választás éve hozta, amikor sikerült 4,5-szörösére növelni az árbevételt. Ez persze összefügghetett azzal is, hogy aktív szerepet vállaltak a kampányban. A közelmúltban idézett az Index egy felvételt, amin Ficsor Ádám azt állítja: „12 kampányban dolgoztunk azon a választáson, és közülük 12 polgármester nyert. Ez nagy győzelem volt.”

A belföldi érdekeltségek közül a Datalyze Research Kft. és a DatAdat HR Kft.eredményei jóval kisebbek aDatAdat Professional Kft-énél, de előbbinél így is 20 millió forint osztalékot állapítottak meg a 2021-es beszámoló elfogadásakor. Az észt vállalatok pedig meglehetősen titokzatosak. A Ficsor Ádám neve alatt futó osztrák Datadat GmbH esetében viszont a www.dnb.com oldalon fellelhető néhány információ, e szerint a cég értékesítési árbevétele maghaladta a 160 ezer dollárt, vagyis közelítőleg 60 millió forintot ért el. Érdemes felidézni, május elején a Mediaworks Hírcentrumát arról tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal visszaélés miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A portál arról érdeklődtött, hogy folyik-e büntetőeljárás a választási kampányban milliószámra kiküldött sms-ek, illetve tömeges telefonhívások miatt. A választások előtt ugyanis a sajtó tudomására jutott ugyanis, hogy a szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálata szerint a kampányt egy közbeiktatott cégen keresztül a DatAdat osztrák leánycége rendelte, és a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította.

2022. június 01. 14:19
Baleset buktatta le a drogdílert, durva, amit óbudai albérletében találtak
Többféle drog volt egy férfi autójában, óbudai albérletében pedig „varázsgombafarmot” találtak a rendőrök.
Iszonyatos összeget nyert valaki az Eurojackpoton
Több mint 7 milliárd forintot nyert egy játékos a 2025/22. játékhéten pénteken kisorsolt Eurojackpoton. A szerencsés...
Történelmi pillanatra készülünk - exkluzív interjúban a részletek
Hamarosan élőben láthatjuk amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalma...
Hatlábú cicát mentettek meg, most új életet kezdhet
A kismacskát megműtötték.
Elon Musk lila monoklival jelent meg a Fehér Házban
Nevetve mesélte el, hogy mi az oka a szeme alatti lila foltnak.
Elképesztő horrorkaravánt vettek videóra az M7-esen
Több horrorkaraván láttunk már, de ilyet még sosem.
Nyitrai Zsolt: akadálymentes a Voks 2025 online felülete
Akadálymentes a Voks 2025 online felülete, így a siketek és nagyothallók, valamint a látássérültek is elmondhatják v...
Mentőhelikopter sietett a kerti zöldhulladék égetéshez Hódmezővásárhelynél
Megsérült egy nő és egy férfi is, mindkettejüket kórházba szállították.
Megint egy ünneplő a tömegbe hajtott egy autós, többen megsérültek
Négy ember megsérült, ketten közülük súlyosan a délkelet-franciaországi Grenoble-ban, amikor egy autó a Paris Saint-...
Saját nagymamája molesztált egy 10 éves kisfiút Alsózsolcán
A nő hajnalban ment oda az alvó gyerek ágyához, lehúzta a nadrágját és molesztálni kezdte, amikor pedig ellenkezett,...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.