jobbik

Jobbik-szexbotrány: „Beszorított a wc-be, és a kezembe tette a nemi szervét”

Interjút adott a Borsnak V. Anita, akit az azóta hírhedtté vált, decemberi disznóvágáson állítása szerint megpróbált megerőszakolni a párt egyik politikusa, Földi István. Csak az egyik párttárs közbelépésének volt köszönhető, hogy nem történt meg a tragédia, bár a nő elmondása alapján jogilag megvalósult a nemi erőszak – írja Bors

A nő azt mondta, hogy Földi elővette a nemi szervét, és a kezébe nyomta. Jakab Péter és kabinetfőnöke szintén részt vett az eseményen, mégsem léptek közbe: a pártelnök olyan részeg volt, hogy majdnem összeesett, párja pedig állítólag azt sem hallotta meg, amikor az áldozat a táncparketten közvetlenül mellette kiabált az erőszaktevővel, aki mindenki szeme láttára fogdosta őt.

Leginkább aljas lerészegedésnek lehet nevezni azt az ököritófülpösi disznóvágást, amit december 11-én tartottak a jobbikosok. Az eseményt az ottani választókerületben induló Földi István szervezte, és leginkább az ő családja, helyi barátai és csak néhány jobbikos vett részt rajta. Ide kapott meghívást V. Anita is, aki választókerületi szervezőként dolgozott akkor a pártban, és már hónapok óta az alelnök, Szilágyi György barátnője volt. Egyedül kellett azonban mennie, párja ugyanis nem kapott meghívást a buliba, hiába kérte azt számtalanszor az áldozat. „Többször feltettem a kérdést, hogy Gyuri miért nem jöhet, a rendezvény előtt és még aznap is, de mindannyiszor elzárkóztak. Mi már délelőtt 11 órára ott voltunk, még akkor is forszíroztam a dolgot, hiszen kora délután még odaérhetett volna” – mondja Anita. A nemleges válasz miatt meg is állapodtak párjával, hogy csak délután kettőig marad, de Jakab Péter és Molnár Enikő többórás késése miatt kénytelen volt ottmaradni. „Mivel nekem Jakab Péter volt a főnököm, illett megvárni, amíg odaér. Eredetileg azt mondták, hogy dél-egy körül már ott lesznek, Enikő a telefonban folyamatosan az mondta, hogy félóra múlva ott vannak, de végül csak este hatra érkeztek meg, ez hosszabbította meg ennyire az eseményt” – meséli a nő, aki már kora délután menekült volna, ha nem kell főnökét megvárnia. Inzultálása ugyanis már akkor elkezdődött, amikor Földi családja (a szülei és felesége) még ott volt a bulin.Az elején még csak szexista megjegyzések voltak, például amikor töltöttem a kolbászt, mondta, hogy milyen jól áll a kezemben, meg hogy milyen szerencsés a párom” – mondja az áldozat.

Jakabék végül este hatra érkeztek meg. A disznóvágás mindössze 19 nappal azután történt, hogy kiderült, hogy a Jobbik elnöke hosszú hónapok óta eltitkolt élettársi viszonyban él Molnár Enikővel, a kabinetfőnökével. A leleplezést követően Jakab valószínűleg megpróbált visszamenni családjához, erről tanúskodott az is, hogy december elején feleségével közös fotót posztolt advent alkalmából. A kísérlet azonban sikertelen lett, így december 11-én, a disznóvágásra Jakab és Molnár először érkezik meg együtt, mint egy pár, így talán nem csoda, hogy a pártelnök hamar alaposan felöntött a garatra. „Amikor odaértek, nekem Jakab Péter mellett kellett lennem, Földi megkért rá, hogy ha azt látom, hogy üres a pohara, mindig töltsek neki. A végén már nagyon részeg volt, láttam rajta, hogy mindjárt összeesik, én etettem vele töltött káposztát, hogy valami felszívja a piát” – mondja Anita, aki ekkor már egyre kellemetlenebbül érezte magát. A délutáni szóbeli megjegyzések ugyanis a tettlegességig fajultak. „Földi folyamatosan fogdosott, egy ízben már az asztalra is fel kellett ülnöm, hogy ne kerülhessen mögém. Aztán táncolni kezdtünk, én Földivel, közvetlenül mellettünk pedig Gyüre Csaba táncolt Molnár Enikővel. Földi ekkor megint fogdosni kezdte a fenekemet, én pedig rákiabáltam emiatt. Gyüre Csaba ezt hallotta is, a vele táncoló Enikő viszont nem. Ő és Jakab folyamatosan azt állítják, hogy nem vettek észre semmit” – mondja Anita. Arra, hogy ez egy előre kitervelt bosszú volt, nemcsak az utal, hogy Szilágyi György nem vehetett részt a disznóvágáson. Hónapokkal azelőtt, hogy a nő és az alelnök összejöttek, a párt egyik politikusa, Miskolczy István megpróbált összejönni a nővel, még a feleségét is otthagyta volna. Anita azonban visszautasította. „Egy taggyűlésen letérdelt elém, és megkérte a kezem. Biztos vagyok benne, hogy ez a visszautasítás fontos és indító eleme az eseményeknek” – mondja. Miskolczy volt ugyanis az, aki Anitát behívta a szobába. 


„Megkért, hogy menjek be, mert Földi egy fontos dologról szeretne velem beszélni. Mivel előtte megkértem Gyüre Csabát, hogy beszéljen vele, hogy hagyja abba a fogdosásomat, azt gondoltam, hogy bocsánatot akar kérni. Miskolczy aztán bezárta mögöttem az ajtót, Földi pedig beszorított a fürdőszobába, és elővette a nemi szervét. Akkor már izgalmi állapotban volt. A kezembe nyomta és megpróbált megcsókolni is. Könyörögtem neki, hogy hagyja abba”
– mondja Anita. A tragédia egy hajszálon múlt, a nő szerencsére mielőtt bement a szobába, megkérte Gyüre Csabát, hogy menjen majd utána. Ment is, és addig dörömbölt a fürdőszobaajtón, amíg Földi gyorsan el nem tette a nemi szervét, majd ajtót nyitott, mintha mi sem történt volna. Anita és Gyüre azonnal elhagyták a helyszínt, a zaklatott nő pedig rögtön élettársát hívta telefonon. Bár a történtek óta 5 hónap telt el, ma is nehezen beszél az eseményekről. A Jobbik elnökségét hiába kérték rá, hogy legyen következménye az erőszaknak, Jakab Péter először azt mondta, ő nem is tudott a történtekről, később ezt arra módosította, hogy hallotta, hogy „történt valami közeledés”. Szilágyi azonban azt mondja, azt, hogy Földi élettársa kezébe tette a nemi szervét, Jakab Péternek is elmondta. Ez a tény pedig nehezen nevezhető „valamiféle közeledésnek”. Persze az is érthetetlen, hogy Jakabék ott, a rendezvényen, hogy nem vették észre, hogy mi történik. Molnár Enikő nem hallotta, amikor az áldozat rákiabált Földire, Jakab pedig azt nem látta, hogy a mellette táncoló Földi nemi aktust imitáló mozdulatokat tesz a vele szemben álló áldozatnak. Az ügyben a párton belül etikai vizsgálat indult, Anita pedig feljelentést tett, a rendőrség nyomoz az ügyben. Most azt mondja, nem elég, hogy át kellett mindezt élnie, most senki sem hisz neki, még őt, az áldozatot állítják be hazugnak. Mindössze a Fidesz-frakció női képviselői álltak ki mellette, akik közleményben utasították el a vele történteket.

2022. május 26. 09:14
Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren
Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.
Sok gyerek megsérült a kunszentmártoni buszbalesetben, durva fotók érkeztek
Felborult egy busz, amiben 77-en utaztak.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...
Dugókáosz: elesett Budapest!
Agyhalál, katasztrófa, káosz, városi túlélőshow lett Budapestből, napok óta pokoli dugók bénítják meg a fővárost, eg...
family
Gyümölcsről nevezték el a királypingvint
Kétéves hím királypingvin érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, gondozói a Szőlő nevet adták, ugyanis már hagyomány, h...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.