
Menczer Tamás: késelés Németországban, ez a bevándorlás
Az egykori BKV-ellenőr, Jakab Péter nyíltan felvállalt élettársa, akinek fellépése, felhatalmazás nélküli intézkedései lényegében a pártelnök lemondásához, már-már pártszakadáshoz vezettek, hétfőtől a Jobbik frakció adminisztratív főnökeként, a hírek szerint 2 millió forintos fizetésért folytathatja pályafutását. Már el is foglalta a helyét az Országgyűlésben, Jakab Péter utasítására a frakcióalkalmazottak számára fenntartott díszpáholyban.

Fotó: Metropol
Hétfő délután már innen figyelte élettársa legutóbbi „fellépését”. A Metropol fotósa úgy látta, hogy Molnár Enikő a páholyból egyfajta folyamatos kapcsolatban állt Jakabbal, több alkalommal is azonos időben emelték fel a készüléket, úgy tűnt, hogy élettársa instrukciókkal látja el őt, egymás után küldve az SMS-eket. Közben Molnár Enikő laptopján a parlamenti közvetítést is „elemezte”, hogyan sül el Jakab produkciója.

Fotó: Metropol
Molnár Enikő a Metropol jobbikos forrásai szerint később eldicsekedett azzal, hogy ő maga „utasította” Jakabot arra, hogy ezúttal legyen egy kicsit visszafogottabb, lehetőleg ne sértse meg a házszabályt, mert ha elveszik tőle a szót, az egész beszéd mehet a kukába, és nem lesz mivel begyűjteni a lájkokat Facebookon. Jakab felszólalása alatt élettársa árgus szemekkel kémlelte az eseményeket, egyértelműen azt figyelte, hogy minden az előre megírt forgatókönyv szerint zajlik-e. Molnár Enikő tekintete sok mindent elárult. Az elején szigorú, de bizakodó volt, aztán ahogy telt az idő, úgy vált egyre kétkedőbbé. Miután Jakab befejezte a mondandóját, Molnár arcára kiült a csalódottság. Szemmel láthatóan nem volt elégedett Jakab teljesítményével, valami nem úgy sült el, ahogy ő eltervezte. Molnár Enikő 2 milliós fizetését akkor jelenthetik be az Országgyűlés Hivatalának, ha Jakab bemutatja a jegyzőkönyvet a frakció működési szabályzatának megváltoztatásáról.
A Jobbik frakciószabályzatának teljes átalakítását készítette elő a párt bukott elnöke. Ez lényegében teljhatalommal ruházza fel őt. Jakab, miközben a szexbotrányba keveredett Földi István elnökjelöltségét támogatva visszatérésre készül, a parlamenti frakció pénzügyi forrásait is teljes egészében meg akarja szerezni. Az új szabályzat szerint a parlamenti képviselők pénzügyi keretei, az alkalmazottak bére felett ezután ő maga rendelkezhet. Jakab ezzel évente 600 millió forint sorsáról dönthet, egy személyben, kontroll nélkül. A Metropol forrásai szerint a frakciószabályzat átalakítása elsősorban azért volt sürgős, mert Jakab azonnal 2 milliós fizetést „szakított ki” ebből a keretből Molnár Enikő számára – aki így máris elfoglalhatta a parlamenti páholyt.

Menczer Tamás: késelés Németországban, ez a bevándorlás

Putyin tanácsadója belengette, atombombát dobhatnak Németországra és az Egyesült Királyságra

Menczer Tamás videófelvételekkel bizonyítja, hogy létezik a Tisza megszorítócsomagja

Orbán Viktor meglepte Ildikó nénit, ő az egymilliomodik magyar, aki gondosórát visel

Gulyás Gergely: a kormány nemzeti petíciót indít

Hiába minden, Brüsszel parancsára a megszorításokat bizony végrehajtaná a Tisza

Magyar Péter titkolja, de a szakértői folyamatosan lebuktatják a Tisza megszorítási terveit - videókkal

Czepek Gábor: a kormány február elején 100 milliárd forintos lakossági energiatárolói programot indít

Kéri László beismerte, hogy a Tisza megtenné, amit Brüsszel kér - videó

Brüsszel Magyarország ellen szorít: Weber a Tiszán keresztül akarja elfoglalni Budapestet

Rohamosan csökken a Tisza Párt népszerűsége

Takács Péter: már nem csak mi magyarok mondjuk azt, hogy állj, és ne tovább Ukrajna kapcsán