
Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának
„A dokumentumok és felvételek kapcsán is az információk beszerzése zajlik, amint biztonsággal lehet mondani valamit, akkor ezzel nyilvánosság elé fogunk állni” – mondta a Mandinernek Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője.
Mint emlékezetes a Magababe nevű X oldalon több olyan videó is megjelent az elmúlt hetekben, amiken az Action For Democracy holdudvarába tartozó emberek vallanak a szervezet tevékenységéről. Ezeken a kiszivárgott videókon is többször előkerül Soros György neve. Láncziék ezt az anyagot is vizsgálják.
A most nyilvánosságra került dokumentumból pedig az derül ki, hogy az adományok ugyan kizárólag magyar állampolgárságú természetes személyektől érkeztek az Action For Democracyhoz, de egy oldallal később pedig már az olvasható, hogy a támogatás megközelítőleg 90 százaléka a 2022. december 31-ig terjedő időszakban csupán egyetlen egy donortól származik.
Ebből pedig nagyon úgy tűnik, hogy Soros György pénzéből finanszírozták a baloldali ellenzék 2022-es választási kampányát - írta meg a mandiner.hu.
A rendelkezésre álló információk Lánczi Tamás szerint is megerősítik azt a gyanút, hogy Soros Györgytől érkeztek a források. Mint mondta, a Szuverenitásvédelmi Hivatal azon dolgozik, hogy ennek a nagy mozaiknak a hiányzó részeit is megtalálják és teljes legyen a kép.
Karácsony Gergely főpolgármester egyébként még korábban elismerte Heiter Dávid riporternek, hogy tudott az Action For Democracy létrehozásáról, illetve arról is, hogy pénzt gyűjtött a választások ideje alatt.
A Korányiékat leleplező dokumentumokat alábbi videónkban tekinthetik meg:

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme