
Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt
Brutális balesettel ért véget a szlovák rendőrök és egy sofőr közötti fogócska vasárnap délelőtt fél tíz körül. A Volkswagen Passatot vezető 49 éves férfit ellenőrizni akarták a pozsonyi rendőrök, ő azonban ezt figyelmen kívül hagyta, és továbbhajtott.
Az egyenruhások azonnal a nyomába eredtek, és egészen Fél községig üldözték. Itt, a helyi óvoda melletti kereszteződésben a száguldozóhatalmas sebességgel beleszállt oldalról két szabályosan közlekedő kocsiba, majd még több parkoló autót is eltaláltak.
Egy szemtanú elmondása szerint a sofőr 150 kilométeres sebességgel viharzott át a falun – számolt be a JOJ televízió, amelynek később birtokába jutott az egyik térfigyelő kamera felvétele.
Összesen hat jármű rongálódott meg, és hét ember sérült meg. Legrosszabbul maga az ámokfutó járt, akit súlyos sebesülésekkel légi úton szállítottak kórházba, míg a baleset többi résztvevőjét mentőautóval.
A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a menekülő autós jogosítvány nélkül vezetett, a kocsiban pedig több zacskó kristályos anyagot találtak, amit vizsgálatra el is küldtek.
Korábbi tartalmak:
Bedrogozva száguldott motorjával , aztán Hárskúton rossz helyre tévedt - videóval
Részegen száguldott, szörnyű frontális baleset történt a XVIII. kerületben - Videóval

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj

Kútba zuhant egy nagymuzsalyi nő, fotókon a rémisztő baleset helyszíne

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Egy átlagos kiszállításból óriási támogatás lett – közel 15 milliót kapott a futár

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance

XIV. Leó pápa: a keresztények igazságát gyakran álhírek homályosítják el

Halálos tragédia, lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről


