
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Két autó ütközött frontálisan szombat hajnalban Budapest XVIII. kerületében, a Csévéző utca és a Gyömrői út kereszteződésében, információink szerint az Audi sofőrje a megengedett sebességnél jóval többel, ittasan száguldozott és a jelzőlámpát is figyelmen kívül hagyta. Ekkor csapódott bele a szabályosan érkező Peugeotba, aminek az ütközés erejétől még a motorja kirepült a helyéről.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombati közleményében azt írta, a két autó egy fát és egy acél oszlopot is kidöntött.
Az utasok mentéséről közösségi oldalukon egy videót is megosztottak, amelyben a fővárosi tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki egy embert, míg a másik kocsiból a mentőszolgálat munkatársaival közösen emelték ki a sofőrt.
Úgy tudjuk, mindkét kocsi vezetőjét, valamint az egyik utast is súlyos sérülésekkel szállították kórházba, két személy pedig könnyebben sérült a baleset során.
Címlapfotó: Facebook/BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád