Házkutatásokat tartottak Belgiumban és Portugáliában egy, az EP-t érintő újabb korrupciós ügyben

Több házkutatást hajtottak végre Belgiumban és Portugáliában egy, az Európai Parlamentet érintő újabb korrupciós ügyben, amelyben a gyanú szerint a Huawei kínai távközlési vállalat próbált befolyást szerezni az uniós döntéshozatalban. A korrupciós ügyben mintegy 15 EP-képviselő lehet érintett - számolt be róla az MTI a RTBF belga közszolgálati rádió és televízió jelentése alapján.

A beszámoló szerint a mintegy két évvel ezelőtt kezdődött titkos nyomozást követően csütörtök reggel több házkutatást hajtottak végre elektromos berendezések, valamint dokumentumok felkutatása céljából Belgiumban és Portugáliában.

A belga szövetségi ügyészség megerősítette, hogy a két országban összesen 21 házkutatást végeztek a hajnali órákban "egy, az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügyben", amelynek során számos dokumentumot és eszközt lefoglaltak, valamint több embert előállítottak, akiknek kihallgatását kezdeményezték. 

A fotó illusztráció: az Európai Parlament X-oldala

A Follow the Money című holland oknyomozó újságírással foglalkozó szervezet honlapján közzétett információk szerint a korrupciós ügyben a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat érintett, amelynek lobbistái európai parlamenti képviselők megvesztegetésén keresztül próbáltak befolyást szerezni az uniós döntéshozatalra.

Az RTBF kérdésére a belga szövetségi ügyészség nem erősítette meg a Huawei érintettségét, valamint a vizsgálat ezen szakaszában nem hozták nyilvánosságra az esetlegesen érintett EP-képviselők személyazonosságát sem.

A Follow the Money honlapján azt írta: a belga rendőrség megvesztegetés, hamisítás, pénzmosás és bűnszervezetben való részvétel gyanújával tartott házkutatást a Huawei brüsszeli irodájában és a kínai technológiai vállalat lobbistáinak otthonaiban.

Az illetékes hatóságok azt gyanítják, hogy a Huawei lobbistái kenőpénzt fizettek EP-képviselőknek cserébe azért, hogy támogassák ügyeiket az Európai Unióban - írták. Mintegy 15 volt és jelenlegi európai parlamenti képviselő van a nyomozók célkeresztjében. Az Európai Parlament irodáiban nem végeztek házkutatást - tették hozzá.

Az ügy mintegy két évvel a Katargate néven ismertté vált, az uniós parlamentet érintő korrupciós botrány azután robbant ki. A 2022 decemberében kirobban botrány során - amelyben a gyanú szerint Katar és Marokkó próbálta befolyásolni az Európai Parlament döntéshozatalát - többeket letartóztattak Brüsszelben, köztük Eva Kailit, az EP görög szocialista alelnökét és Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselőt, és jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le egyebek mellett Panzeri és Kaili otthonában.

Frissítés:
Az ügyben érintett kínai távközlési vállalat egy közleményben a következőképp reagált:

A Huawei Technologies vizsgálja az ügyet. A vállalat elkötelezett minden törvény és szabályozás betartása mellett, amely azon országokban és régiókban érvényes, ahol működik. A Huawei az integritáson alapuló üzleti gyakorlat elveit követi, kiemelt figyelmet fordít az üzleti etikára, és szigorúan betartja az összes vonatkozó törvényt és szabályozást. A Huawei „zéró toleranciát” alkalmaz a megvesztegetés és a korrupció terén.

2025. március 13. 13:19
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Tények röviden, 2025. július 7., hétfő
Tények röviden adás
Vihar - Lóga Máté: az utasok biztonsága az első! A vihar rendkívüli kockázatokat jelent a repülőgépekre és az utasokra
Az utasok biztonsága az első! A vihar rendkívüli kockázatokat jelent a repülőgépekre és az utasokra - nyilatkozta Ló...
Tények teljes adás, 2025. július 7., hétfő
ÍTÉLETIDŐ - Letarolta az országot, iszonyatos viharral érkezett a lehűlés, Balatonfüreden orkán erejű szél tombolt, ...
Megszületett a kisbabánk!
Hihetetlen utat járt be a szomáliai modell, Kafi Rea Milla: kényszerházasság, börtön, menekülés - most pedig boldog ...
family
Gyerekek a célkeresztben
Hátulról vállba lőtte társát egy általános iskolás kisfiú Debrecenben. A szünetben vette elő az Airsoft fegyvert, am...
family

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.