Határozati javaslat a Fidesz–KDNP-től: Magyarország továbbra is maradjon békepárti

Határozati javaslatot nyújt be a Fidesz–KDNP-frakciószövetség az Országgyűlésnek annak érdekében, hogy a háborúban Magyarország továbbra is békepárti maradjon. A határozati javaslat megszavazásáról a baloldali pártokat is meg fogja kérdezni a Fidesz–KDNP.

A dokumentum rámutat arra, hogy egy éve zajlik a háború Oroszország és Ukrajna között, és nincs jele annak, hogy rövid időn belül véget érne. A kormánypárti frakciószövetség szerint a következmények drámaiak: a háború már eddig is több százezer emberéletet követelt és az elmúlt évek legnagyobb európai humanitárius válságát okozta.

A határozati javaslat jelentőségét és aktualitását növeli az a tény, hogy Európa a háborúba sodródás napjait éli, az Európai Parlament további fegyverszállításokat követel.

Emlékeztetnek arra is, hogy az uniós döntéshozók vadászgépeket, helikoptereket, rakétarendszereket, harckocsikat és még több lőszert küldenének a hadszíntérre. A tagállamok egy része már el is kötelezte magát a további fegyverszállítások mellett.

Mindezekre tekintettel javasolja a Fidesz–KDNP, hogy az Országgyűlés fogadja el a frakciószövetség hétpontos nyilatkozatát.

Ennek első pontja kifejezi a magyar törvényhozás elkötelezettségét a béke mellett. Egyben felszólítja a nemzetközi közösség minden tagját, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjenek fel, és kerüljék azokat a lépéseket, amelyek a háború kiterjedésével járnak.

A kormánypártok határozatjavaslata elítéli Oroszország katonai agresszióját, és egyértelművé teszi, hogy elismerik Ukrajna jogát az önvédelemre. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy senki nem kényszeríthet minket arra, hogy bármely ország érdekeit Magyarország érdekei elé helyezzük.

Az előterjesztés kitér arra is, hogy a Brüsszelben elfogadott gazdasági szankciók nem csillapították a háborút, az orosz gazdaságot sem kényszerítették térdre. Ezzel szemben óriási gazdasági károkat okoztak egész Európának.

„Az energetikai szankciók egekbe lökték az energiaárakat, ami tomboló inflációt eredményezett minden uniós tagországban. Nincs olyan család, amely ne érezné a szankciós infláció terheit” – olvasható a dokumentumban.

A Fidesz–KDNP-frakciószövetség ellenzi azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék az energetikai szankciók körét. Hangsúlyozzák, hogy a gáz- és olajimport teljes befagyasztása, a nukleáris fűtőelemek behozatali tilalma jelentős ellátásbiztonsági zavarokat és még nagyobb inflációt okozna számos tagországban, így Magyarországon is.

Elvárásként fogalmazzák meg a brüsszeli döntéshozóknak, hogy ne tegyenek olyan lépéseket, amelyek gazdasági kárai nagyobbak, mint nehezen jósolható előnyei. A kormánypárti képviselők szerint elfogadhatatlan, hogy Európa és benne Magyarország legyen a háború fő gazdasági teherviselője.

Fotó: MTI

A háború gazdasági következményei mellett a határozati javaslat foglalkozik a humanitárius katasztrófával, a kárpátaljai magyarok helyzetével és a katonai veszélyekkel is. Felhívja a figyelmet, hogy Magyarország a háború kirobbanása óta történetének legnagyobb humanitárius segélyakcióját nyújtja.

„Fontosnak tartjuk, hogy a kormány továbbra is minden lehetséges módon folytassa az Ukrajnából menekültek megsegítését” – áll a dokumentumban.

A Fidesz–KDNP felhívja a figyelmet arra, hogy a katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget. Mint fogalmaznak: már eddig is sokan adták az életüket a háborúban, miközben jelenleg is zajlik a sorozás annak érdekében, hogy további kárpátaljai férfiakat vigyenek a frontvonalba.

Végül világossá teszik, hogy hazánk a NATO és az Európai Unió elkötelezett tagja, és ebben a minőségében, szuverén államként Magyarország mindent meg fog tenni a béke előmozdítása érdekében.

A kormánypártok utalnak a 2022. áprilisi választások és a szankciókról szóló konzultáció eredményeire, amelyek egyértelműen megmutatták, hogy a magyar emberek nagy többsége a háború ellen, a béke pártján áll. Ezek alapján a kormánypártok megerősítik: fegyverszállítások és további szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség.

Hozzáteszik, hogy életeket menteni csak békével és tűzszünettel lehet.

Forrás: Magyar Nemzet

2023. február 24. 09:29
„Komolyan megviselt, nagyon féltem! – megtámadták Miss Moodot
Az énekesnő a megrázó esetről közösségi oldalán számolt be.
Vasvári Vivien Instagramon üzent szerelmének, ennél boldogabb nem is lehetne
Meghitt fotókat osztott meg közösségi oldalán.
Rémálom jön az M7-esen, a nyaralók bosszankodhatnak
Rossz hír érkezett a nyaralni készülők számára.
Erdőtűz tombol Athén határában
Két települést kiürítettek szerdán a hatóságok.
Sírva vallott édesanyjával való kapcsolatáról Tóth Gabi, elárulta, miért fajult idáig a dolog
 Az énekesnő könnyek között, kendőzetlenül vallott az elmúlt 1 évről.
Tények teljes adás, 2024. június 21., péntek
ÁTSZÚRTA – 15 méteres fa szúrt át egy kisteherautót egy brutális baleset után Jakabszállásnál. A sofőr hatalmas sebe...
Nagy küzdő vagyok!
Ránézésre olyan könnyednek tűnik, mindig széles mosollyal állnak a dobogóra, de mi van valójában az élsportolók telj...
Most még bírjuk, de mi lesz később?
"Nem tudjuk megmondani, mi a baja a gyereküknek..." a mondat, amit egyetlen szülő sem szeretne hallani az orvostól. ...
Nem én vagyok az apja!
Most akkor babát vár vagy sem? Napok óta lázban égnek a rajongók, hogy a Házasság első látásra megosztó sztárja, Bog...
Fedőneve: Gólkirály!
Ő lehet a magyar válogatott meglepetés-embere? Gólkirályként és a mai labdarúgás egyik legnagyobb szenzációjaként em...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.