
Kalapáccsal verte halálra szüleit egy férfi
Szombat hajnalban több óriási rengés rázta meg Dél-Iránt. Az első rengés hajnali 3 óra 24 perckor történt, az amerikai földtani intézet ( USGS) szerint 6,1-es erősségű volt. Ezt követően több rengés is történt, mindegyik a Richter-skála szerinti 6-osnál erősebb volt.
A földrengésben legkevesebb öten meghaltak, harminckilencen pedig megsebesültek.
A legnagyobb pusztítást egy Seyeh Khost nevű kistelepülés szenvedte el, rengeteg ház vált a földdel egyenlővé.
A közösségi médiában sokkoló felvételek láthatók Seyeh Khost-ról, amit szinte teljesen elpusztult - számolt be róla a Mirror.

Kalapáccsal verte halálra szüleit egy férfi

Halottnak tette magát egy nő, hogy túlélje az erőszakot

Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Részeg taxis okozott balesetet, egy terhes nő elvetélt

Extrém szex közben halt meg egy sorozatszínész

Horvátországban elkezdődött: több száz férfi kapott sorkatonai behívót

Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte

Saját autója végzett egy futárral, azonnal meghalt

Kiesett egy kisfiú egy ház 9. emeletéről, elkapták

Több bankautomata robbant fel éjszaka, ez áll a háttérben

Holttestet találtak egy lakóház teraszán, rejtély övezi az esetet

Elon Musk arra figyelmeztet, hogy Európában a terrorizmus veszélye fokozódik, egyre több támadás várható