
Felrobbant egy autó, pánikban menekült mindenki
A Glasgow-ban élő Charlene McGregor az egyik füle mögötti ciszta miatt került be az NHS Queen Elizabeth egyetemi kórházba. A 41 éves nő a ciszta eltávolítására várt, ami rutinműtétnek számít és antibiotikumos kezelést kapott.
A műtétre azonban nem kerülhetett sor, ugyanis néhány nappal a kórházba kerülése után, március 12-én, reggel 6 órakor holtan találták az ápolók a kórházi ágyán.
A kórház arról tájékoztatta a családot, hogy a halál okának kiderítéséért fel kell boncolniuk a holttestet, ez azonban a Covid miatt hosszabb időt vehet igénybe, mint normális esetben.
Hat hétig nem hallottak az elhunyt felől, a kórház nem jelentkezett. A család ekkor felkereste az intézményt, hogy megtudja, mi okozta a négygyerekes édesanya halálát.
Charlene bátyja Wiiliam, a Mirror-nak elmondta, hogy csak miután felkeresték a kórházat, derült ki a számukra, hogy egyszerűen megfeledkeztek Charlene McGregor-ról. Ekkor már hat hete feküdt a holtteste a fagyasztóban és a kórház azt mondta, hogy ilyen hosszú idő után a halottvizsgálat valószínűleg nem fog már megfelelő eredmény hozni.
Végül a hálál okának metadon túladagolást állapítottak meg.
Charlene McGregor évek óta küzdött drogproblémájával, amikor bekerült a kórházba éppen egy elvonó programon vett rész. A család értetlenül áll a történtek előtt, hogy hogyan történhetett meg mindez. Értesüléseik szerint Charlene azon a hajnalon, amikor meghalt 2 óra körül azt kérte az ápolóktól, adjanak neki valamit, hogy el tudjon aludni. Reggel 6 órakor pedig holtan találták ágyában – írta meg a Mirror.

Felrobbant egy autó, pánikban menekült mindenki

Öt magyar is meghalt, fizethet az Air France

Katasztrófa történt Kínában

Többen meghaltak izraeli légicsapásokban Libanon déli részén

Több tízezer embert szólítottak fel otthona elhagyására mérgező vegyi anyag szivárgása miatt

Volodimir Zelenszkij: az ukrán erők csapást mértek egy orosz olajfinomítóra 700 kilométerre a határtól

Elítéltek Németországban három embert, akik a Reichsbürger mozgalom híveiként meg akarták dönteni a kormány hatalmát

Szigorítják az alkohol- és energiaital-eladást Horvátországban

Rekordszámú alpinista érte el egyetlen napon a Mount Everest csúcsát

Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben

Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek

Dagad a botrány: Párizsi óvodákban és iskolákban indult nyomozás súlyos visszaélések miatt