
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
Kathy Hochul New York-i kormányzó szerint, akit The New York Times című amerikai lap idézett, a gépen utazó hat ember - egy pilóta és öt utasa - vesztette életét. "Hat ártatlan ember vesztette életét, imádkozunk családjaikért" - mondta a kormányzó.
"Lélekben a gépen volt emberek családjaival vagyunk" - mondta Eric Adams polgármester. Hozzátette, hogy a gépen három felnőtt és három gyerek volt, turisták Spanyolországból. "Mind a hatukat kiemelték a vízből, sajnos mind a hat áldozatot halottnak nyilvánították" - tette hozzá.
A szemtanúk egyike, Bruce Wall azt mondta, hogy a helikopter a levegőben "szétesett", a gép farokrésze és a rotor levált.
A közösségi médiában megjelent felvételeken látni lehetett, hogy a helikopter a vízbe csapódik, majd átfordulva elmerül. A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) közlése szerint egy Bell 206-os típusról van szó. Az FAA közölte azt is, hogy az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökséggel közösen vizsgálatot indítanak.
Sajtóhírek szerint az apa az egyik legnagyobb elektronikai cég igazgatója volt, a gyerekek pedig 4, 5, és 11 évesek voltak.

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják