
Orbán Viktor: A választás tétje a magyarok biztonsága, a fiataljaink jövője és a magyarok pénze
Hankó Balázs jelezte, két lépésben emelnék meg az adókedvezményt: először jövő év nyarán, a következő lépésben pedig 2026. januárban. Azt mondta, ez az adókedvezmény az, ami a legszélesebb körben kiterjed, és az adócsomagban az erről szóló javaslat már szerepel.
A miniszter úgy fogalmazott, a kedvezmény egy családpolitikai intézkedés, ami segíti a gyermekvállalást. „Mi a család értékét kifejezetten és erőteljesen képviseljük úgy, hogy míg mások a demográfiai kérdéseket migrációval kívánják megoldani, addig mi a családokat erősítjük, támogatjuk” – mondta Hankó Balázs.
A héten indult nemzeti konzultációra utalva hozzátette, azért van szükség a minél nagyobb támogatásra, hogy ki tudjanak állni azon családpolitikai intézkedések mellett, amiket Brüsszel ellenez.

A fotó illusztráció. MTI/Lakatos Péter
A munkáshitel kapcsán a tárcavezető kiemelte, ezen a területen is megjelenik a családpolitika. Elmondta, ha a hitelt felvevő nő édesanyává válik, akkor két év halasztást kap a törlesztésben. A második gyermek megszületése esetében a tartozás ötven százalékát, a harmadik gyermeknél pedig a teljes összeget elengedik.
Hankó Balázs a fiatalok lakhatásának támogatása kapcsán kifejtette, látszik az, hogy kollégiumi helyből többre van szükség. Aláhúzta, kellő támogatás esetén kollégiumi programot indítanak Budapesten és a vidéki egyetemi városokban is, hiszen a túljelentkezés meghaladja a tízezer főt.
Egy kedvezményes hitelkonstrukció bevezetését is tervezik, amely a fiatalok lakásszerzését segítené. Ezen felül a konzultáció tartalmaz arra vonatkozó kérdést is, hogy adókedvezményt kapjanak azon vállalatok, amelyek támogatják dolgozóik lakhatását. Továbbá ide tartozik a SZÉP-kártyán lévő összegek lakásfelújításra való felhasználásának lehetővé tétele is.
A miniszter kijelentette, az Európai Unió a nemzetek identitását akarja felszámolni, éppen ezért fontos a kormány számára a nemzeti konzultáció. A magyar emberek támogatását bírva tudjuk azt mondani Brüsszelnek, hogy állj! – tette hozzá Hankó Balázs.
Úgy fogalmazott, készek megharcolni a tizenharmadik havi nyugdíjért, „amit Brüsszel el akar venni ugyanúgy, mint a rezsicsökkentésben elért eredményeket”.
A tárcavezető kijelentette, a nemzeti konzultációban a nyugdíjasok, a fiatalok és a családok támogatásával tudnak olyan kedvezményeket biztosítani, ami „erős nemzetté kovácsol bennünket”, és a gazdaságot is tovább erősíti.
Forrás: MTI

Orbán Viktor: A választás tétje a magyarok biztonsága, a fiataljaink jövője és a magyarok pénze

Elon Musk az EU választási beavatkozásáról: A bürokrácia megrontotta a demokráciát

Gulyás Gergely: A Tisza Párt valódi programja a Brüsszelnek tett ígéretek tárháza

Gulyás Gergely szerint a Tisza valódi programja az Európai Uniónak, Brüsszelnek tett ígéretek tárháza, ezt hívják konvergenciaprogramnak

Orbán Viktor kemény videóban üzent a kényszersorozásban részt vevő ukránoknak

Menczer Tamás megmondta: Itt a Tisza válasza Webernek és von der Leyennek

Raskó György ismét elszabadult: nem tetszik neki az árrésstop

Sorozók Dnyipróban: Fényes nappal támadtak le egy férfit

Csercsa Balázs megerősítette a Hír TV-nek: valós a Tisza baloldali megszorítócsomagja + videó

„Szlava Ukraini”: A NATO-főtitkár így kötelezte el magát Ukrajna mellett + Videó

Magyar Péter embere megfutamodott, amikor a riporter Csercsa Balázs állításaival szembesítette + Videó

Paks II – öntik az „első betont”: megkezdődhetnek a tényleges építési munkálatok