Halász Bence döntős, Rába Dániel kiesett kalapácsvetésben

A kalapácsvető Halász Bence bejutott a döntőbe, míg Rába Dániel kiesett a párizsi olimpián pénteken.  

Halász Bence a 18 fős magyar atlétikai csapat éremvárományosa, így esetében az volt a kérdés a selejtező előtt, sikerül-e elsőre túldobnia a 77 méteres szintet, amivel jelentős energiákat takaríthatna meg a fináléra - fogalmazott az MTI. 

A kétszeres világbajnoki bronz-, Eb-ezüstérmes versenyzőnek ez majdnem sikerült, 16 centivel maradt el elsőre a szinttől (76,84 m). Másodikra 72,89 m következett, harmadikra pedig javított a Dobó SE kalapácsvetője és 76,90-nel hatodikként biztosította helyét a vasárnapi 12-es döntőben.


A szintén szombathelyi Rába Dániel 76,83 méteres egyéni csúccsal és 75,53-as idei legjobbal érkezett Párizsba, azaz tőle bravúr kellett volna a továbbjutáshoz. A 26 éves versenyző 71,37 méter és egy érvénytelen kísérlet után 72,29-cel zárt, így klubtársához, az első csoportban szerepelt Varga Donáthoz (71,65 m) hasonlóan befejezte szereplését. Rába a 21., Varga a 25. helyen végzett.

A selejtezőt a budapesti világbajnok Ethan Katzberg nyerte tiszteletet parancsoló 79,93 méterrel. A kanadai kalapácsvető idén már 84,38 métert is dobott, aminél csak nyolcan értek el jobb eredményt a világon.

2024. augusztus 02. 13:45
Újabb részletek derültek ki a tisztázatlan körülmények között meghalt kárpátaljai magyar férfi, Sebestyén József hal...
Egyre több sokkoló videó és szemtanúi beszámoló kerül nyilvánosságra az ukrajnai kényszersorozások kapcsán. A felvét...
Fakanalat ragadnak a Kincsvadászok sztárjai, egy olyan oldalukat mutatják meg hamarosan, amit eddig még soha! Összec...
family
Milyen az, amikor a hírességek elhagyják a komfortzónájukat? Demcsák Zsuzsa otthon van a kamerák előtt, de ahhoz nin...
family
Történelmi pillanat, jön az első exkluzív interjú! A Naplónak szólal meg először a földre szállás után Kapu Tibor a ...
family
Kyle Jenner, Robert Pattinson, vagy éppen Jason Momoa! Ellepték a világsztárok Budapestet, lépten-nyomon hollywoodi ...
family
Egy csókkamera lebuktatott egy híres cégvezért és a szeretőjét. A turbékoló pár egy Coldplay-koncerten próbált meg e...
family