
Az ukránok szerint az egyetlen probléma a Barátság olajvezetékkel az, hogy eddig működött
A szörnyű eset még 2023. május 12-én történt az angliai Bournemouthban, amikor a 31 éves Alberto Fioletti testszerte megszúrta barátnőjét, a34 éves Stephanie Hodgkinsont - írta meg a Mirror hétfőn.
A pár már egy ideje nem élt együtt, de a kétgyermekes anyuka találkozni akart a férfival, hogy tisztázzák a kapcsolatukat.
Amikor a nő kijelentette, hogy véget vet a szerelmüknek, a férfi dühös lett, felkapott egy kést, és össze-vissza szúrkálta a nőt.
Az elején Stephanie még próbált védekezni, így a férfi is megsérült a hasán, végül annyira elgyengült a vérveszteségtől és a fájdalomtól, hogy eszméletlenül rogyott össze.

Fotó: Bournemouth-i Rendőrség
Alberto végül riasztotta a mentőket, majd miután azok ellátták, rendőri kísérettel kórházba szállították. Volt párján már nem tudtak segíteni, életét vesztette.
Az egyenruhások a helyszínelést követően kihallgatták a gyilkost, majd a kórházból való távozása után őrizetbe vették.
Az ügyben több tárgyalást is tartottak, ám a bíróság a napokban hozott végleges döntést.
Az állatorvosként dolgozó Alberto 15 év szabadságvesztést kapott.

Az ukránok szerint az egyetlen probléma a Barátság olajvezetékkel az, hogy eddig működött

Az Európai Bizottság megkezdi a Mercosur-megállapodás ideiglenes alkalmazását

Kalapáccsal verte halálra szüleit egy férfi

Halottnak tette magát egy nő, hogy túlélje az erőszakot

Meddőségi kezelés után meghalt egy népszerű influenszer

Részeg taxis okozott balesetet, egy terhes nő elvetélt

Extrém szex közben halt meg egy sorozatszínész

Horvátországban elkezdődött: több száz férfi kapott sorkatonai behívót

Túl hangos volt a szomszédja, megkéselte

Saját autója végzett egy futárral, azonnal meghalt

Kiesett egy kisfiú egy ház 9. emeletéről, elkapták

Több bankautomata robbant fel éjszaka, ez áll a háttérben