korea

Halálra is ítélhetik egy graffiti miatt

„Kim Jong Un, te rohadék. Az emberek miattad halnak éhen” – olvasható a művész kézírása egy ház falán. 

A legfőbb vezetőt kritizáló falfirkára december 22-én bukkantak Pyongyang egy lakóépületének falán. Észak-Korea szigorúan tiltja a vezető ellen irányuló mindennemű kritikát, a múltban többeket munkatáborba küldtek, de volt, akit halálra is ítéltek hasonló tettek miatt. 2018-ban például egy ezredest nyilvánosan végeztek ki, miután kiderült, hogy egy Kimet kritizáló graffiti mögött áll.

A mostani eset óriási visszhangot keltett az országban, hiszen három éve nem volt hasonlóra példa. Ráadásul a graffiti akkor jelent meg, amikor a Munkáspárt Központi Bizottsága a negyedik plenáris ülését tartotta. A Daily NK forrása azt nyilatkozta, hogy az eset komolyságán még az is emel, hogy a falfirka nem sokkal Kim Jong Il halálának tizedik évfordulója után bukkant fel.

A minisztérium nyomozást folytat az ügyben, elkezdtek a helyiektől kézírási-mintákat is begyűjteni, hogy azt analizálva sikerüljön beazonosítani az elkövetőt. A legtöbben nem kételkednek abban, hogy a hatóságok megtalálják majd a „művészt”, hiszen Észak-Korea szinte minden szegletét biztonsági kamerák figyelik. Ebből adódóan szinte lehetetlen, hogy valamelyik felvételen ne bukkanjon fel a graffitis.

A címlapfotó illusztráció

2022. január 05. 10:44
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family