2026. április 12. vasárnap, Gyula
6°C Budapest

Halálra gázolt egy vak nyugdíjast és a kutyáját, majd hazugsággal próbálta leplezni tettét

Halálra gázolt egy 63 éves vak nyugdíjast, és annak kutyáját Ausztráliában, majd hazudott a történtekről és megsemmisítette a fedélzeti kamera felvételeit. Most ítélték el.
Tenyek.hu
2021. december 02., csütörtök 10:52
Vágólapra másolva!

2019 júniusában Billy-Jo Salter egy alvás nélküli éjszaka után ült volán mögé, és szinte percekkel indulása után ütötte el Ray Meadowst és vakvezető kutyáját, Gerryt.

Csütörtökön döntött a bíróság, a gázolót három évre és kilenc hónapra küldték börtönbe. A férfi bevallotta bűnösségét a gázolás és bizonyíték megsemmisítése ügyében. A bíró elmondta az ítélet során, hogy a bűntett nem csak az elgázolt férfit és kutyáját ölte meg, de más emberek mindennapjait is befolyásolta. Hozzátette, hogy a férfi tudta, hogy egész este nem aludt, mégis autóba szállt, ezzel minden sofőri felelősségével szembement – írta a Daily Mail.

A vak férfi láthatósági mellényt, és villogó fényeket viselt úton egy edzőterembe, amikor Salter elütötte. A gázoló utána megállított egy szembejövő autót, és azt mondta nekik, hogy azt hiszi, megölt valakit. Meadows felesége hallotta az ütközést, és a helyszínre sietett, ahova mentőhelikopter is érkezett, de a férje belehalt sérüléseibe.

 

Salter szervezetében nem találtak drogokat, vagy alkoholt, viszont nem szólt arról, hogy az autójában van fedélzeti kamera. Később megkérte egy barátját, hogy törje össze a memóriakártyát. A férfi azt állította, hogy Meadows és kutyája az út közepén sétált, és nem tudta elkerülni őket, azonban a nyomozás megállapította, hogy az út szélén, szabályosan közlekedtek. Salter az orvosok szerint mentálisan instabil a gyerekkori traumái miatt, de a bíró azt mondta, hogy semmi megbánást nem tanúsított az eset után, ezért ítélte el.

Meadows felesége a bíróságon azt mondta, hogy nem utálja a férfit, de sosem fog neki megbocsájtani.

Fotó: facebook.com/VisionAustralia

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk