Hajszálon múlt a háromszoros Európa-bajnok és kétszeres világbajnoki ezüstérmes úszó Verrasztó Dávid élete. A sportoló szombaton egy barátjával Dombóvárra ment egy autócsere miatt. Amikor meglátta azt az autót, amit kinézett magának úgy látta nem megfelelőek a gumijai ezért inkább trélerrel viszik el. Úgy tudjuk a tulajdonos még egy utolsó búcsúkört akart menni a kocsijával. Verrasztót is hívta magával, de az úszót egy rossz érzés fogta el, és így inkább a nem szállt be, hanem a sofőr nyolc év körüli kislányára vigyázott. Barátja azonban elment a próbakörre. Már visszafelé tartottak amikor egy fának csapódtak. A 41 éves sofőr szörnyethalt, míg Verrasztó barátja súlyosan megsérült.
Barátja súlyos fej, mellkas, illetve végtagsérüléseket szenvedett.
Verrasztót nagyon megviselte a baleset.
„Teljesen magam alatt vagyok, felfoghatatlan ez a tragédia. Nem láttam a balesetet, még csak nem is hallottam a csattanást, de érthető módon, mélyen megrázott, ami történt” – ezt mondta az úszó a Blikknek.