
Egy kisállat elvesztése súlyosabb lelki sebeket hagyhat, mint sokan hiszik
Delhusa Gjon megrögzött gyűjtögető, bármilyen országban jár, emléktárgyakkal tér onnan haza. Utolsó útjáról, Egyiptomból egy olyan darabot akart hazahozni, amit általában a turisták nem, egy nagy Tutanhamon szobrot.
A repülőtéren sem akarta egy másodpercre sem kiengedni a kezéből, könyörgött, hogy hadd vihesse fel magával az utastérbe. Végül összejött neki, és az egyiptomi király is kapott egy ülést és egy biztonsági övet Gjoni mellett.
Az ehhez hasonló reptéri egyezkedésekben már van gyakorlata a zenésznek, nem az első, és valószínűleg nem az utolsó kegytárgy ez, amit csak nagy nehézségek árán tudott felvinni magával a gépre.
Legutolsó útján több bibliai helyen is járt, Jeruzsálem még bakancslistás volt számára. Meglepetten fogadta, hogy bizony ezt a várost sem kerülte el az új idők szele.
Jézus születésének helyét, egy hatemeletes templom legmélyén lévő szent helyet is meglátogatott Delhusa Gjon, utazása legvégén pedig a Siratófalnál is járt, aminek emberként a monumentalitása, zenészként pedig az akusztikája is lenyűgözte.
Egy alkalommal véletlenül betévedt egy olyan helyre is, ahol csak rabbik imádkoztak, és ahova turistának egyébként nincs bejárása.
Gjoni rengeteg vallással találkozott élete során, de öt emberi értékben hisz igazán: az erkölcsben, az erőszak nélküliségben, a békében, az igazságban és a szeretetben.

Egy kisállat elvesztése súlyosabb lelki sebeket hagyhat, mint sokan hiszik

Nem véletlen, ha valaki hisz az összeesküvés-elméletekben

Lángok martaléka lett Agárdi Szilviék otthona, drámai videót tett közzé az énekesnő

Láthatatlan csapda a szexben, amibe rengetegen belesétálnak

A Kincsvadászok kereskedője nemes felajánlást tett

Újévi életmódváltó programot indít DPK-soknak Rubint Réka

Elvonult a világ elől a Megasztár győztese

Egy trükk, amitől az instant kávé is mennyei lehet

Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett

Forró pillanatok a Nyíregyházi Állatparkban, ettől még a hó is elolvad

Baleset az operettgálán, megsérült a magyar színész

Január 31-én folytatódik a Napló, a legnépszerűbb riportmagazin