
Thaiföld északkeleti részén többen meghaltak, amikor daru zuhant rá egy vasúti szerelvényre
FRISSÍTÉS: Újabb műtéten esett át Robert Fico - Részletek IDE KATTINTVA!
A miniszterelnök egészségügyi állapotát illető további információkat a helyzet tükrében, lehetőségek szerint hoznak majd nyilvánosságra - írták az MTI-nek is eljuttatott rövid közleményben.
A szlovák kormányfő állapotáról legutóbb csütörtökön délután adtak ki hivatalos tájékoztatást, akkor Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes azt mondta: Robert Fico állapotát a rajta szerdán éjjel elvégzett sokórás műtét után sikerült stabilizálni, de még nincs túl az életveszélyen. A kormányfőt a merénylet során négy lövedék találta el.
A szlovák közmédia (RTVS) hírportálján pénteken saját értesülésre hivatkozva azt írta: hétfőn ül össze az orvosi konzílium, amely a kormányfő állapotát kiértékeli és dönt esetleges átszállításáról a besztercebányai kórházból.

A merénylet helyszínén őrizetbe vett 71 éves lévai férfi lakásán, annak részvételével pénteken több órán át tartó házkutatást tartott a rendőrség - jelentette hírportálján a legnagyobb szlovák kereskedelmi televízió, a Markíza.
A sajtóközlések szerint egyöntetűen Juraj C.-ként azonosított férfi ellen a rendőrség már csütörtökön elindította a büntetőeljárást, a feltételezett elkövetőt védett személy előre kitervelt meggyilkolásának kísérletével gyanúsítják. Ezen bűncselekmény alapján Szlovákiában 25 évig vagy akár életfogytig terjedő szabadságvesztés is kiróható.
A szlovák belügyminiszter csütörtöki bejelentése szerint a merénylő indítéka az volt, hogy ellenezte a kormány több döntését. "A bűncselekménynek a nyomozás során csak egy feltételezett motivációja van, a politikai" - fogalmazott Sutaj Estok.
MTI/A fotó illusztráció (Robert Fico Hivatalos Facebook oldala)

Thaiföld északkeleti részén többen meghaltak, amikor daru zuhant rá egy vasúti szerelvényre

Meghalt kilenc újszülött egy szülőotthonban, nyomoznak a hatóságok

Alvó kislánnyal együtt loptak el egy autót - videóval

Halálra fagyott a híres vízesésnél egy férfi

Halott feleségével akart repülőre szállni egy férfi

Kiderült, miért lopott emberi maradványokat a temetői rém

Repülőtereket zártak be és járatokat töröltek Európa szerte a jegesedés miatt

A NATO nyíltan a háború útján, Magyarország továbbra is ellenáll

Háborúk és veszélyek korába léptünk – kiküldték az első sorkatonai behívóleveleket Horvátországban

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után