
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hétfőn reggel a fonyódi Bartók Béla és a Fő utca kereszteződésében egy nő és két gyermek akart átkelni a zebrán, amikor egy kanyarodó autó kis híján szörnyű balesetet okozott – írta csütörtökön a police.hu.
A sofőr ugyanis elsodorta a gyalogosokat, amit a térfigyelő kamera is rögzített.
A nő és a gyerekek azonban szerencsével határos módon nem sérültek meg.
A rendőrség az 51 éves helyi sofőrt 8 hónapra eltiltotta a vezetéstől, valamint pénzbírsággal büntette.
A hatóságok a közlemény végén az erős napsütés veszélyeire is felhívták a figyelmet, ami a történtekben is szerepet játszhatott.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen