Felháborodtak a diákok is! Az Eötvös Gimnáziumban nyílt titok volt, hogy jó pénzért be lehet kerülni

Az Eötvös Gimnázium több diákja is azt állítja Facebook-hozzászólásokban, hogy az iskolában évek óta beszédtéma a megvesztegetés. Hallottak róla, hogy jómódú szülők rosszabb képességű gyerekei egyes tanárok megvesztegetésével kerültek be az iskolába. Több gyerek és a szülők csak most döbbentek rá, hogy miért tapasztaltak furcsaságokat a felvételi vizsgák körül. Több diák is azt írta a Facebookon, hogy most már szégyelli, hogy ebbe az „elit” gimnáziumba járt - számolt be a Metropol.

Lavinát indított el az a Metropolhoz eljuttatott hangfelvétel, melyből kiderült, hogy a budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatója, Moss László és a gimnáziumhoz tartozó alapítvány vezetője, Kálmán Gábor több évtizede „árulnak” minimum félmilliós kenőpénzekért iskolai helyeket a felvételit elbukó, pénzes szülők gyerekeinek.

Olyan pénzes szülők számára, mint például a Spar vezérigazgatója, és Demján Sándor unokája... A botrány kirobbanása után az Eötvös Gimnázium diákjai nagyon felháborodtak. Azt írják a Facebookon, hogy maguk között többször beszéltek erről a folyosókon. Sokan közülük már szégyellik, hogy ebbe az „elit” iskolába járnak.

Fotó: az Eötvös József Gimnázium hivatalos Facebook-oldala

A botrány kirobbanása óta egykori diákok és felvételizők Facebookon vallanak arról, hogy mindez nyílt titok volt a gimnáziumban, és évtizedek óta benne volt az iskolai légkörben, hogy egyes tanulókat a szüleik fizettek be az intézménybe.

Az ügy kivizsgálásában bíznak az egykori Eötvös diákok

Az Eötvös Gimnázium egyik volt diákja arról írt, nyomasztó érzés volt, hogy annyi köztük a jómódú, ámbár szerényebb képességű diák. A tisztességes felvételi révén bekerült tanulók igyekeztek, tanultak, míg a megvesztegetés révén bekerült diákok gyakran csak imitálták a dolgot. A diákok információi szerint állítólag pénzért is lehetett jó jegyeket szerezni.

„Ez a nyomasztó érzés benne volt az iskola légkörében. Nem az egyedüli diák voltam, aki érezte és kimondta, hogy bizony XY évfolyamtársunk milyen módon kerülhetett be az Eötvösbe és milyen módon szerzi az 5-ös érdemjegyeit” – írta egy egykori diák, aki szerint nagy arculcsapás volt, hogy némely pedagógus a gyerekek gazdasági háttere szerint osztályozott.

„Én nagyon is alá tudom támasztani, nyomasztó és keserű nyomot hagyó emlékeimmel” – vallott a diák arról, hogy miként működtek a dolgok az iskolában.

„Egykori diákként érzem mélységesen ennek az ügynek a hitelességét, sajnos, és dühöt, régi rossz emlékeket idéz fel bennem ez a botrány... Szívből remélem, hogy kivizsgálják ezt a botrányt és amennyiben megáll a vád, elnyerik méltó büntetésüket” – írta.

Több egykori diák jelentette ki, hogy miután tudomást szerzett a vesztegetési botrányról, már szégyelli, hogy ebbe az iskolába járt.

„Visszagondolva sok mindent megmagyaráz ez a rendszer”

A Telex csütörtökön este írta meg, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, és vizsgálják a Metropolhoz eljuttatott hangfelvétel tartalmát is. A lapnak nyilatkozott egy volt Eötvösös diák is, aki úgy fogalmazott: „Visszagondolva sok mindent megmagyaráz ez a rendszer”.

Szerinte leginkább a tanulók teljesítményénél volt tetten érthető, hogy egyes diákokat „befizették” szülei.

„Összességében ez az egész szerintem nyílt titok szinten működött, de folyosói pletykából sosem fejlődött tovább. Nem kérdezgettük egymást az osztályban, hogy kinek milyen lett a felvételi, vagy miért jár ide. Én úgy érzem, hogy teljesítményben volt különbség azok között, akik a felvételivel szerezték meg a helyüket, meg azok között, akik nem. Itt nem arra gondolok, hogy valaki nem tudott átmenni 10. osztályba fizikából, csak voltak diákok, akik konzisztensen az osztályátlag alsó harmadába tartoztak” – nyilatkozta a korábbi tanuló a Telexnek.

A szóbelin azt kérdezték tőle, milyen madár lenne

De idézzünk tovább újabb Facebook-kommentekből: „Felvételizett ide is a lányom annak idején. 100%-os matek írásbelije volt és néhány pontot veszített a magyaron. Az Eötvösben a szóbeli színvonala az volt, hogy megkérdezték, milyen madár lenne. Majd 121. helyen végzett az előzetes bejutási listán. Ezzel szemben a Fazekasban komoly matek feladatsor után, az Apáczaiban komoly kémiai feladatsoros felvételi után 5. - 5. helyen volt."

"Tavaly 10. osztályosként megnyerte az Irinyi kémia-versenyt és a 11. és 12. osztályosok között indulva megnyerte a kémiai OKTV-t is. Kijutott a Kísérletes Tudományok Európai Olimpiájára (EOES) is Csehországba és ezüstérmesek lettek. Vagyis az Eötvös elvesztett egy tök jó, sikeresen versenyzőt, az iskolája hírnevét öregbítő diákot, mert az nem fizetett zsebbe senkinek. Mi viszont örülünk, hogy nem oda ment, mert más diákoktól hallani ezt-azt az Eötvösről” – írta a megdöbbentő sorokat egy édesanya.


A gyanú szerint manipulálják a felvételi pontokat

„Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy itt valami nem kerek, miután a gyermekem tavaly volt itt felvételizni” – kezdte a történetét – ugyancsak a Facebookon – egy édesanya, akinek a gyermekét azután hívták be kémia szóbeli vizsgára, hogy nagyon magas pontszámokat ért el a központi írásbelin.

Bár a gyermek szóbelije nagyon jól sikerült, keserű csalódás érte az anyát a pontszámok láttán.

„Úgy korrigálták a számokat, hogy véletlenül se legyen a tökéletes kémia vizsgára magas pontszáma. Akinek meg kevés a pontja a központi írásbelin, annak meg jól megtoldják, így aztán végképp nem a tudás számít. Így lehet tökéletesen csalni a szóbeli vizsgákon, ráadásul ezt senki nem tudja ellenőrizni.. Az összes többi iskolában, ahol szóbeliztünk, mindenhol maximum pontszámot kapott matekból, fizikából és kémiából is” – mutatott rá, hogyan trükköznek a pontokkal a felvételiken.

Egy másik diák arról számolt be, hogy neki négy „protekciós” osztálytársa is volt.

2023. január 27. 15:18
Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren
Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.
Sok gyerek megsérült a kunszentmártoni buszbalesetben, durva fotók érkeztek
Felborult egy busz, amiben 77-en utaztak.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...
Dugókáosz: elesett Budapest!
Agyhalál, katasztrófa, káosz, városi túlélőshow lett Budapestből, napok óta pokoli dugók bénítják meg a fővárost, eg...
family
Gyümölcsről nevezték el a királypingvint
Kétéves hím királypingvin érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, gondozói a Szőlő nevet adták, ugyanis már hagyomány, h...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.