
Orbán Viktor: Az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált
Fekete-Győr András szerint tisztességesebb lett volna, ha fegyverekkel segítjük az ukránokat. A Momentum Mozgalom korábbi elnöke – jelenleg a párt parlamenti frakciójának vezetője – a Klubrádió Megbeszéljük... című műsorában adott interjút kedden, amikor a műsorvezető, Bolgár György arról faggatta, hogy vajon ha az ellenzék a választási kampányban elfogadta volna Fekete-Győr véleményét és a baloldal a fegyverszállítások mellett tesz hitet, akkor meggyőzőbbek lettek volna a választók szemében?
– Meggyőzőbb nem lett volna, tisztességesebb viszont igen – válaszolta a frakcióvezető. Hozzátette: „Ha megnézik az Unió tagállamait, és akár a környező, szomszédos országokat, a románokat, cseheket, szlovákokat, szlovéneket, akkor mindegyik ország segítette az ukrán nemzetet a honvédő háborúban, többek között egyébként humanitárius, de fegyverszállítmányokkal is. A fél világ tulajdonképpen ezt csinálja."

Fotó: Koncz Márton - Origo
A frakcióvezető elmondta, hogy szerinte a kárpátaljai honfitársainkon segített volna a magyar kormány, ha fegyvereket küldenek az ukrán kormánynak az oroszok elleni védekezéshez. Az érvelés több ponton is sántít: egyrészt az oroszok az eddigiek alapján nem is terveztek megtámadni magyarlakta területeket. Másrészt épp az ukrán kormány volt az, amely jogfosztó törvényt hozott a magyar kisebbség ellen, ami után erősen kérdéses, hogy az ukrajnai honfitársaink milyen segítségre számíthatnak az ukrán államtól.
Ismert: Fekete-Győr András már a háború február 24-i kirobbanása előtt írt véleménycikkében a fegyverszállítások megindítása mellett kardoskodott. – Először is – szövetségeseinkhez hasonlóan – fegyvereket és humanitárius segítséget kell felajánlani az ukrán kormány számára, hogy ezzel is hozzájáruljunk a kárpátaljai magyar kisebbségek védelméhez – írta a Magyar Hang című balliberális médium hasábjain.
Úgy tűnik, akkori politikája, amely miatt Magyarország belesodródhatna egy nyílt háborúba, még mindig aktuális.
A Klubrádió keddi adásában a műsorvezető egyébként azt is megkérdezte Fekete-Győrtől, hogy „Mi lett volna jó ellenzéki üzenet a választók felé?". – Amit a Fidesz mondott – válaszolta a Momentum korábbi elnöke.
Magyarán: Fekete-Győr továbbra is fegyvert szállítana, csak most már előtte letagadná.

Orbán Viktor: Az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált

Szánthó Miklós: Zelenszkij már a Tisza vereségre készül, jöhet a magyar Majdan

J. D. Vance keményen üzent Brüsszelnek Budapestről: „Hagyják békén Magyarországot!”

„Európa egyik igazi államférfija” – J. D. Vance méltatta Orbán Viktort Budapesten

Szijjártó Péter: J. D. Vance látogatása is mutatja, hogy új aranykor kezdődött Magyarország és az Egyesült Államok között

Orbán Viktor a Karmelitában fogadta J. D. Vance amerikai alelnököt

Orbán Balázs: újabb mérföldkő az amerikai–magyar aranykorban!

Menczer Tamás: a magyar energiabiztonságot megvédjük, a rezsicsökkentést és a védett árat fenntartjuk!

Hidvéghi Balázs: a teljes leválás az orosz energiahordozókról havi szinten akár mintegy 100 ezer forinttal növelhetné egy átlagos család kiadásait

Zúzzunk! − mondja Orbán Viktor, majd elindul a kocsijával, amelyben üvölt a zene

Válogatás nélkül fenyegetnek mindenkit Magyar Péter hívei

Gyurcsányi baloldal áll ki a Tisza mellett - Schiffer András kiemelte, három megszorító csomagot szabadítottak ránk