
A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott
Az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Lützerath utolsó bejelentett lakója már 2022 októberében elköltözött, miután megvásárolta ingatlanát a környékbeli lignitbánya bővítésére készülő RWE energetikai óriáscég, a község elhagyott épületeiben 2020 nyara óta táborozó klímavédelmi aktivisták viszont nem hajlandók önként távozni.
Az RWE közölte, hogy szerdán elkezdik a település lebontását. Első lépésként egy másfél kilométer hosszú építési kerítést állítanak fel a terület biztosítására. A "falufoglalókat" békés távozásra szólították fel.
Mint írták, teljességgel elfogadhatatlan lenne, ha bárki is erőszakot alkalmazna a cég dolgozói vagy a munkálatokat biztosító rendőrök ellen.
Az energetikai cég eljárásának jogosságát több bírósági döntés is megerősíti, de a szénalapú energiatermelést elutasító aktivisták ragaszkodnak a bányabővítési tervek elvetéséhez. A több száz aktivista eltorlaszolta az utakat, és számos háromlábú állványt is felépítettek 4-5 méter hosszú gerendákból. Ezekre a szerkezetekre egy-egy aktivista rögzítette magát.
A kiürítést irányító aacheni rendőrkapitányság közölte, hogy a lezárt területet jogi következmények nélkül önként el lehet elhagyni, de mindenkit feljelentenek, akit kényszerintézkedéssel kell eltávolítani. Kiemelték, hogy "lassan, megfontoltan és professzionálisan" járnak el.
A Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság helyszíni beszámolója szerint az aktivisták egy része nyugodtan, békésen távozott a területről rendőrök kíséretében, de a művelet nem erőszakmentes. Délelőttig számos esetben támadták meg a rendőröket kövekkel, tűzijátékokkal és Molotov-koktélokkal - jelentette a WDR.
Forrás: MTI

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus