
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Rácsok mögött van egy egyesült államokbeli 28 éves illinois-i férfi, Brian Collin Hernandez, aki egy vita során porszívózsinórral megfojtotta 24 éves elidegenedett feleségét, Estefania Abril-Hernandez-t – közölte a lawandcrime.
Mint kiderült, március 18-án jelentette be az áldozat eltűnését a családja, majd másnap a hatóságok észrevették az eltűnt nő járművét az autópályán, és félreállították. A volán mögött a férje ült, akit azonnal őrizetbe vettek.
Ezek után az áldozat korábbi lakhelyére mentek, ahol megtalálták a megfojtott nőt.
Miután a hatóságok egy nyitott ablakon keresztül bejutottak a házba, Estefaniát holtan találták egy ágyon fekve egy második emeleti hálószobában, egy porszívózsinór szorosan a nyaka körül tekerve
– áll a sajtóközleményben.
A tettes kilencszer tekerte a porszívózsinórt a felesége nyaka köré, majd a gyilkosság után az elkövető olyan üzeneteket írogatott egy ismerősének, ami újabb bizonyíték volt bűnösségére.
"Kérlek, hívj fel, be kell vallanom valamit”, valamint „Elég biztos vagyok benne, hogy Estefania meghalt” – olvasható a hatóságok nyilatkozatában.
A vádlottat jelenleg is fogva tartják a DuPage megyei börtönben, legközelebb április 6-án kell bíróság elé állnia.
Nyitókép: DuPage megyei seriffhivatal

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott