Ezek voltak a lelőtt operatőr utolsó szavai

Az egyik világosító árulta el Halyna Hutchins utolsó szavait, akit Alec Baldwin lőtt le a Rust című film forgatásán.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt pénteken Alec Baldwin lelőtte két kollégáját, amelynek következtében a vezető operatőr, Halyna Hutchins életét vesztette.

A színész éppen a fegyver előhúzást gyakorolta, amikor az valamilyen oknál fogva elsült, benne az éles lőszerrel. Egy világosító, Serge Svetnoy közösségi oldalán közölte, hogy ő és Hutchins barátok voltak, és számos filmen dolgoztak már együtt korábban.

"A karjaimban tartottam, miközben a haláltusáját vívta. Szinte mindenem véres lett, ahogy magamhoz öleltem őt az utolsó pillanatokban" - írta a férfi a bejegyzésében.

Az operatőrt a mellkasán találta el a golyó, majd összeesve csak annyit mondott:

"Nem érzem a lábaimat."

Svetnoy szerint a hanyagság és a szakszerűtlenség miatt halhatott meg a barátja, ugyanis azt állítja, a producerek tapasztalatlan fegyvermestert alkalmaztak - számolt be róla a Daily Mail.


"Senkinek sem kívánom ezt az érzést, amin most átmegyek. Az áldozat férje, fia, és Alec Baldwin, akinek fegyvert adtak a kezébe azzal a tudattal kell együttélniük, hogy mások hanyagsága miatt halt meg egy ember" - folytatta a bejegyzésében.

Továbbá elárulta, hogy a 24 éves Hannah Gutierrez-Reed, aki megtöltötte Baldwin Colt pisztolyát, egyszerűen túl fiatal volt ehhez a munkakörhöz.

2021. október 26. 10:46
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Világsztárok és hazai hírességek egymásnak adták a kilincset a méltán híres és tehetséges fodrásznál. Kevesen látták...
family
Az évtized vihara – így emlegetik azt a pusztító erejű időjárási jelenséget, amely hétfőn tombolt végig Magyarország...
family
Izgalom, humor és feszültség a tetőfokon, visszatér a Legyen Ön is Milliomos a TV2-n! A stúdióba ezúttal nem mások l...
family
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family