Nem hibáztatható Alec Baldwin: új információk láttak napvilágot a gyilkosság ügyében

Lelőtt két embert Alec Baldwin a Rust című film forgatásán, most számos új információ látott napvilágot a tragédiáról.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, tragédiával végződő lövöldözés történt csütörtökön a Rust című film forgatása alatt. A kellékfegyverbe vagy vaktöltény helyett éles lőszer került, vagy meghibásodott a hüvely, amelyről a sztárnak fogalma sem volt. A tragikus baleset következtében a vezető operatőr, Halyna Hutchins életét vesztette, míg a rendező, Joel Souza könnyebb sérülésekkel megúszta, ugyanis őt azóta már kiengedték a kórházból.

Egy szemtanú beszámolt a Showbiz411-nek a tragédia körülményeiről, miszerint csupán egyetlen egy lövés dördült el. Állítása szerint Baldwin sokkos, ám nyugodt állapotban volt, majd folyamatosan azt kérdezgette, hogy "miért adtak a kezébe olyan fegyvert, amiben éles lőszer volt".

A meggyilkolt operatőr

A 42 éves Hutchinst 2019-ben az American Cinematography magazin "feltörekvő csillagnak” nevezte, aki előtt fényes jövő állt. Eredetileg Ukrajnából származott, ahol újságíróként diplomázott. Ezt követően brit oknyomozó dokumentumfilmeket forgatott Európa szerte. 2015-ben azonban új fába vágta a fejszéjét és Los Angelesbe költözött, ahol az Amerikai Filmintézetben kitanulta az operatőri szakmát.

A gyönyörű Hutchins magát „nyughatatlan álmodozóként” és „adrenalinfüggőként” jellemezte. Utolsó bejegyzése Instagram-oldalán egy videó volt, amelyen a stáb többi tagjával lovagolt.

"A western forgatások egyik előnye, hogy lovagolhatsz a szabadidődben" - írta a felvétel mellé.

Joe Manganiello, az Archenemy című film sztárja is megemlékezett a meggyilkolt nőről:

"Hihetetlenül tehetséges és nagyszerű ember volt. Olyan szeme és vizuális érzéke volt mindenhez! Ő volt az az operatőr, akinek látni akartad a sikerét, mert kíváncsi voltál arra, hogy legközelebb mivel fog előrukkolni... fantasztikus személy volt."


A forgatáson használt fegyver

Ethan Trace, aki maga is operatőr, mellette pedig színészkedéssel foglalkozik, a TikTok csatornáján mesélt a forgatási kellékekről:

"Minden fegyver, ami tüzelésre alkalmas az igazi a forgatások során, csupán vaktölténnyel van felszerelve."

A vaktöltények nagyon hasonlítanak az igaziakra, csupán annyi a különbség közöttük, hogy a lőpor fölött nincs éles lövedék, csak egy helyettesítő dugó, vagyis az elsütés során nem jön ki semmi az eredeti töltényhüvelyből.

Ezeket arra használjak a forgatások során arra, hogy imitálják a tűzvillanást, amely a filmekben azt a látszatot kelti, mintha éles akcióra került volna sor. Azonban előfordulhat, hogy megsérül a hüvely, amelynek következtében apró lövedékdarabok kerülhetnek a fegyver csövébe.

Ezek a korábbról visszamaradt lövedékdarabok reakcióba léphetnek a lőporral, amely tényleges kilövést eredményezhet Trace szerint.  Hozzátette, hogy a hatályos jogszabályok szerint Baldwin nem vonható felelősségre a szörnyű baleset kapcsán, ugyanis nem ő töltötte meg a fegyvert, ahogy az ellenőrzés sem az ő feladata volt. Erre egy külön fegyvermester van, azonban több filmnél is előfordult már, hogy olcsón próbálta megúszni a produkciós cég, így a kellékmesterre bíztak mindent.

@ethantrace

BREAKING: Alec Baldwin “Rust” Incident 🎬

♬ original sound - Ethan Trace


Együttérzés helyett kritika érte Alec Baldwint

Senki se lenne most a filmsztár helyében, hisz önhibáján kívült megölt egy embert. Tettének súlya élete végéig kísérteni fogja őt.

Egy dokumentumfilmekkel foglalkozó producer durván nekiment a színésznek. Twitter bejegyzése szerint "reméli, hogy emberölés miatt börtönbe zárják Baldwint".

"Remélhetőleg Alec Baldwint legalább emberölésért eljárás alá vonják. Azonban a demokraták hajlamát ismerve, akik közismerten védik a bűnözőket, nem csodálkoznék rajta, ha megúszná 10 óra közmunkával" - írta a bejegyzésében, amely számos kritikát kapott már azóta. Az ellenszenves véleményeket azonban sorra kitörölte Errol Webber.

A sors fintora, hogy 2017 szeptemberében Baldwin közzétett egy tweetet, amelyhez négy év kellett, hogy sajnálatos módon teljesüljön:

"Azon tűnödöm, milyen érzés lehet jogtalanul megölni valakit..."

A kommentelők nem értik, hogy miért kellett belekevernie a politikát ebbe a tragédiába, ráadásul Baldwin korábbi tweetjét csupán kiragadta a szövegkörnyezetből.


Alec Baldwin és a depresszió

A 63 éves színész teljesen összetört a tragédiát követően, percekig csak ült és zokogott. Szinte biztosan át fogja értékelni az egész életét és karrierjét, főleg, hogy már régebben is küzdött depresszióval.

A filmsztár korábban alkohol- és drogproblémákkal küzdött, ráadásul az öngyilkosságon is gondolkodott. Családja és testvérei azonban  mellette vannak, hogy segítsenek neki átvészelni a nehéz időszakot.

Eddig nem szólalt meg az ügyben a színész, ami nem meglepő, azonban még csütörtökön látták Santa Fe városának a seriffhivatalában sírni a kihallgatását követően.


Brandon Lee és A holló tragikus összefüggése

A holló című film forgatása közben egy baleset következtében meghalt a legendás Bruce Lee fia, Brandon még 1993-ban.

A Baldwin féle tragédia kapcsán még tart a nyomozás, azonban Brandon Lee halálát, mint utólag kiderült éles lövedék okozta, amelyről azt hitte mindenki, hogy csupán vaktöltény. A ravaszt Michael Massee színész húzta meg, aki nem is Lee-re fogta a fegyvert, ám a golyó egy éles kanyart levágva a gerincvelőjébe fúródott. Bruce Lee fiának életét már nem lehetett megmenteni, három héttel az esküvője előtt halt meg.

A színész családja is megszólalt az ügyben, egy Twitter posztban fejezték ki együttérzésüket:

"Teljes szívünkből együttérzünk Halyna Hutchins és Joel Souza családjával, valamint mindazokkal, akik részesei voltak a Rust incidensnek. Soha senkinek nem szabadna fegyveres gyilkosság áldozatává válnia egy filmforgatás során."


Nyílt levél az operatőr tanárától

Bill Dill operatőr, a lelőtt Halyna Hutchins korábbi tanára a közösségi oldalán üzent Alec Baldwinnak:

"Baldwin úr, úgy tűnik, maga megölte a tanítványomat. Keveset tudok Önről, de az alapján jó embernek látszik. Hiszem, hogy a gyásza valódi. Ezt a fájdalmat most arra kellene használnia, hogy a hírneve és vagyona segítségével megpróbálja elérni: ne használjanak valódi fegyvereket a forgatásokon. Hogy miért? Mert minden elérhető információ szerint maga megölte a diákomat.”

A bejegyzést azonban később törölte az operatőr.

"Halyna Hutchins halálhíre kimondhatatlanul elszomorított. Nem a tanároknak kéne eltemetniük a diákjaikat. Ha én meghalok, az maximum szomorú vagy kellemetlen, de semmiképp sem tragikus. Halyna halála azonban óriási tragédia. Mindannyiunknak haragot kell éreznünk, mivel ez a csodálatos, fiatal nő egy rohadt filmforgatáson vesztette életét. Ki kell derítenünk, mi történt, és meg kell győződnünk arról, hogy ez többé nem fordul elő" - írta egy másik bejegyzésében Bill Dill.

2021. október 22. 11:25
Újabb részletek derültek ki a tamási gyilkosságról, Gábor évek óta tervezhette az emberölést
A környékbeliek elmondták, hogy „beteges” embernek ismerték az elkövetőt.
Óriási botrány robbant ki a pécsi vásárcsarnokban, egy biztonsági kamera felvette a balhét - Videó
A szavakat tettek követték.
Megfőzte saját „utolsó vacsoráját” egy házaspár, lesújtó tragédia történt
Mindketten meghaltak.
Beszívta a medence vízszűrője, szörnyethalt a nyolcéves kislány - Videóval
A gyerek a hotel medencéjében játszott, lebukott a víz alá, majd sosem jött fel a felszínre. Órákkal később bukkanta...
A TV2 szexi modelljei kamerák előtt tusoltak le
Egyáltalán nem zavartatták magukat.
Életveszélybe került egy járókelő a Miskolci utcánál, dermesztő videót tettek közzé
Az életéért kellett menekülnie.
Lezuhant egy 39 éves férfi a siklóernyőjével, drámai videón a halálos esés pillanata
Már majdnem sikerült földet érnie, amikor megtörtént a baj.
Késsel a kezében terrorizálta feleségét Magyar Péter
Késsel a kezében járkált a lakásban és a szobába is bezárta volt feleségét Magyar Péter. Ezt Varga Judit mondta a Fr...
Mágnesember járja a város utcáit, hihetetlen, hogy mit művel - Videó
A helyiek már jól ismerik.
Hűtőládába feküdt egy kisfiú, halálra fagyott reggelre
Családtagjai szerint egy újabb internetes kihívás áldozata lehetett a gyerek.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.