
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Létezik egy szóbeszéd, miszerint, ha valaki fordított sorrendben adja meg bankkártyája PIN-kódját, akkor nem csak pénzt tud felvenni az automatából, hanem még vészjelzést is küld a rendőrségnek.
Azonban kiderült, hogy erről szó sincs. A bankok és a biztonsági szakértők egyértelműen cáfolják az elméletet és azt állítják, hogy így a kívánt összeghez sem jutunk hozzá és a hatóságok sem kapnak riasztást. Az ATM-ek ugyanis úgy vannak beállítva, hogy kizárólag a jó PIN-t fogadják el.
Ennek következtében, ha a kártyatulajdonos helytelenül írja be a számokat, a rendszer hibás kísérletként fogja értelmezni, sőt több sikertelen próbálkozás után a kártyát még zárolhatják is.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát