
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Egy összetört férj és édesapa a napokban beperelt egy Dominikai Köztársaságban található üdülőhelyet, miután felesége és kisfia meghalt ételmérgezésben – írta hétfőn a Mirror.
Információk szerint 2023 decemberében a négytagú kanadai család a Viva Dominicus Beach by Wyndham Resort büféjében evett, mielőtt megbetegedtek volna.
A szülők és a gyerekek azonban annyira rosszul lettek, hogy végül mindenki bekerült a kórházba, ahonnan April Gougeon és fia, Oliver Gougeon már sosem tért haza.
A halottkém szerint a 41 éves édesanya és 8 éves kisfia az ételmérgezés okozta szövődmények miatt vesztették életüket.
A szálloda egyik szóvivője a People-nek adott csütörtöki interjúban mély együttérzését fejezte ki az esettel kapcsolatban, valamint kiemelte, hogy nagy gondossággal választják ki a beszállítókat, emellett pedig teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal.
Stephen Gougeon azonban azt állítja, hogy a konyhán egészségtelen körülmények uralkodtak, nem kaptak időben orvosi ellátást, sőt a személyzetet sem képezték ki a vészhelyzetek kezelésére.
A 38 éves férfi most 5,5 millió fontot (több mint 2,5 milliárd forintot) követel a négy csillagos szállodától.
Kapcsolódó tartalom:

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott