
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
A két turista, egy 24 éves brit és egy 26 éves német nő a főváros, Colombo egyik ifjúsági szállásán lett rosszul másokkal együtt - áll a rendőrségi közleményben.
Helyi médiajelentések szerint a rovarirtót a tragédia előtt néhány nappal ágyi poloska és más rovarok ellen permetezték ki. A sajtó szerint a rendőrség bezáratta a szállót.
A brit áldozat, Ebony McIntosh, akit a családja azonosított, február 2-án halt meg, a kórházba szállítása napján - közölte a rendőrség.
A német állampolgár február 3-án vesztette életét, míg egy honfitársát még mindig kórházban kezelik - közölte a rendőrség, amely vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy valóban a rovarirtó okozta-e haláleseteket.
Ebony McIntosh családja nevében gyűjtést indítottak a holttest hazaszállítására. A nőt és másokat hányással szállították kórházba, Ebonynak légzési nehézségei is voltak - írták a hozzátartozói.
MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja