
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
A minap szörnyű látvány fogadta az amerikai Iowa állam rendőreit, amikor járőrözés közben egy egyedül sétáló kisfiúra lettek figyelmesek az utcán – írja a Noviny, szlovák nyelvű hírlap.
Megálltak, majd kiszálltak a szolgálati autóból és a gyermekhez siettek.
Megdöbbenésükre azonban a kicsi arca emberi ürülékkel volt bekenve, mi több, ruházatát is fekália borította.
Miután az egyenruhások megtudták, hogy hol lakik a kisfiú, hazakísérték.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ellenőrizték a házat egy rögtönzött házkutatás során, ahol a felelőtlen szülőkre is rátaláltak.
A vizsgálatok során igénytelen körülményeket és egy ketrecet is találtak, melyben éppen a kisfiú testvérét tartották fogva a borult elméjű felnőttek.
A rendőrök őrizetbe vették őket, kihallgatásukon pedig azt állították, nem tudtak róla, hogy gyermekük elszökött otthonról.
A gyermekeket gyámság alá vonták.

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja