
Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán
Megbilincselve ült a kihallgatásán az az 50 éves férfi, aki elrabolta, majd megverte és megerőszakolta a feleségét a minap.
Egy csendes domonyvölgyi erdős részre vitte a nőt, akit a gödöllői otthona előtt tuszkolt be az autójába. Először megölelte a tőle külön élő feleségét, majd erőszakkal berángatta a kocsi csomagtartójába, ezután vitte az erdőbe, ahol megerőszakolta és késsel a kezében megöléssel fenyegette.
Majd egy gyorsétteremhez mentek, ahol a nő megpróbált megszökni, kiugrott az autóból, és segítségért kiabált, de senki nem foglalkozott vele. Ezután elmentek egy pilisszántói bolthoz, ahol végül segített neki az ott lévő eladó, a mellékhelyiségbe bújt el a nő, amíg megérkeztek a rendőrök.
A férfit a boltban fogták el, a nőt pedig bevitték kivizsgálásra a kórházba. 8 napon belül gyógyuló sérülései lettek.
A férfivel szemben hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette, valamint aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése miatt indított büntető eljárást a rendőrség.
Úgy tudjuk, a férfi büntetett előéletű, tagadta, hogy megerőszakolta és megfenyegette volna a nőt, azt mondta, hogy ez egy békülős együttlét volt, tettéért több évre is börtönbe kerülhet.

Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán

Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval