
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
Az eset Birminghamben történt, miután a 33 éves Michael King ellen családon belüli erőszak miatt 5 éves távolságtartási végzést adtak ki – írta meg a Mirror vasárnap.
A férfi azonban nem tudott beletörődni abba, hogy nem láthatja volt kedvesét, így megszegte a rá vonatkozó jogi szabályokat és kapcsolatba lépett volt élettársával.
Üzenetek százaival bombázta a nőt, a bántalmazott fél viszont mindet figyelmen kívül hagyta, ugyanis időközben tudomást szerzett arról, hogy volt barátja már korábbi párjait is bántalmazta.
Michael így más megoldáshoz folyamodott, megfenyegette a volt barátnőjét, hogy megveri az édesanyját, majd folyamatosan követte őt autójával.

Fotó: Birminghami Koronabíróság
Egyik nap azonban megvárta, míg volt kedvese elindul otthonról és betört a házába. Mivel a férfi nagyon jól tudta, hogy a nő legféltettebb kincse az az urna, mely édesapja és nagyapja hamvait tartalmazza, megfogta és magával vitte.
Ezt követően megfenyegette volt barátnőjét, hogy szétszórja szerettei földi maradványait.
Ekkor a nő bejelentést tett a rendőrségen, akik elfogták és letartóztatták a férfit.
Az ügy vizsgálata még folyamatban van, a hamvakat még keresik a hatóságok.

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja