
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az ügyészség közleménye szerint vádat emeltek egy férfi ellen, aki ellökött egy idős férfit, ennek következtében pedig életét vesztette. 2022 tavaszán történt a tragédia Dömsödön, ahol a két férfi együtt élt. A 80 év feletti bácsi szívességből befogadta a másik férfit és rendszeresen ittak együtt. Korábban többször előfordult, hogy veszekedtek egymással, sőt a befogadott férfi időnként bántalmazta is lakótársát.
Egy májusi reggelen a fiatalabb férfi ismét megverte szállásadóját, fejtetőn ütötte, ennek következtében pedig bevérzéses sérülést okozott neki. Nem sokkal később az agresszív férfi meglátta a ház előtt beszélgetni egy ismerősükkel az idős embert, ezért odalépett hozzá és fellökte. A sérült férfi hirtelen elvesztette egyensúlyát, az árokba esett és beverte a fejét a betonszegélybe.

A kép illusztráció: Shutterstock
A bántalmazó nem nyújtott segítséget neki, sőt még a mentőket sem hívta, így a közös ismerősük hívott segítséget. A kiérkező mentők viszont már csak az idős ember halálát tudták megállapítani. A Pest Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen