Elítélték a szomáliai férfit, aki meg akart erőszakolni egy nőt Budapesten

Nem jogerősen hat és fél év börtönre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden egy szomáliai férfit, aki 2020-ban Budapesten megpróbált megerőszakolni egy fiatal nőt, de ebben egy járókelő megakadályozta.

A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a vádlottat szexuális erőszak kísérletében, kifosztásban és kétrendbeli súlyos testi sértésben találták bűnösnek.

A vádlott 2020. január 21-én éjjel udvarolni kezdett egy nőnek egy VII. kerületi szórakozóhelyen, majd felajánlotta neki, hogy hazakíséri. Az út során a szomáliai férfi megpróbálta megerőszakolni a nőt, de ezt megzavarta egy járókelő. A vádlott bántalmazta a nő védelmére kelő férfit is, majd elvette a nő telefonját és elmenekült a helyszínről - ismertették, kitérve arra, hogy a vádlott előzőleg marihuánát is fogyasztott.


Közölték, a büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét és részbeni beismerését, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a többszörös halmazatot, továbbá azt, hogy a férfi a cselekményt egy ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Az esetről korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyebek mellett azt közölte, hogy a terhelt egy oltalmazotti státuszban Magyarországon élő, 30 éves szomáliai férfi.

MTI/Címlapfotó: Illusztráció (police.hu)

2022. február 01. 15:41
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...