2026. május 21. csütörtök, Konstantin
16°C Budapest

Elindult az élő közvetítés Kötcséről, folyamatosan érkeznek a kormánytagok

Orbán Viktor miniszterelnök beszédét is tudja majd itt követni.
Tenyek.hu
2025. szeptember 07., vasárnap 12:16
Vágólapra másolva!

Elstartolt az élő közvetítés a Kötcsei Találkozóról. A rendezvényről egész nap érdekes elemzésekkel, beszélgetésekkel jelentkeznek a helyszínről. Az egyik szervező, Kavecsánszki Ádám az első számú Digitális Polgári Körben elárulta: kezdésnek Áder János egykori köztársasági elnökkel, Kövér László házelnökkel és Deutsch Tamás európai parlamenti képviselővel fog beszélgetni.

Ezután háromnegyed négykor Kapu Tibor magyar űrhajós fog beszámolót tartani, végül pedig Orbán Viktor miniszterelnök fogja zárni a rendezvényt 4 órakor kezdődő beszédével. A Magyar Nemzet a kormányfő beszédét élőben, percről percre fogja tudósítani.

Óriási az érdeklődés Kötcsén – teljes a torlódás a környéken

Megérkeztek az első vendégek a Kötcsei Piknikre: köztük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Vitályos Eszter kormányszóvivő és Nemcsák Károly színházigazgató. Időközben Áder János és Pintér Sándor belügyminiszter is feltünt.

A település bejáratánál kordonokkal elválasztott útszakaszok biztosítják a belépést, miközben hatalmas torlódás alakult ki: Szóládig áll a kocsisor, a falu gyakorlatilag parkolóvá vált. Az első zárási pont után több autót már visszafordítanak.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk