
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
A húszéves építőmunkás, Loren Schauers teste 2019-ben, egy munkahelyi baleset során szorult be egy négytonnás targonca alá a montanai Wilsallban. Annak érdekében, hogy megmenthessék a fiatal férfi életét, egy ritka, radikális műtétet hajtottak végre rajta.
Amputálták a lábait, a medencéjét, a nemiszervét, a húgyúti rendszerét, a végbélnyílását és a végbelét. Mivel súlyosan roncsolódott a baleset során, a férfi a jobb alkarját is elveszítette – írta meg a LADbible.

Fotó: Loren Schauers Hivatalos Twitter-Oldala
A baleset idején Schauers másfél éve volt együtt a barátnőjével, a 23 éves Sabia Reiche-vel. A lány végig kitartott a férfi mellett a mindkettejük életét megváltoztató szörnyűség során és mellette van azóta is. Rendszeresen segít Lorennek a zuhanyzásban, és a sztómazsákok kicserélésében.
Loren nemrég eljegyezte kedvesét és azt tervezik, hogy július 17-én összeházasodnak.
A menyasszony szerint a tragédia közös átvészelése határozottan megerősítette kapcsolatukat. Sokkal jobban értékelik azokat az apróságokat is, amelyeket korábban természetesnek tartottak.

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja