Egy ügyvéd is segítette Magyar Péter bizalmasa és társai csalássorozatát

Még egy ügyvédet is bevont a bűnös ügyletekbe Magyar Péter bizalmasa, aki az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb csalássorozatának volt a résztvevője – derül ki az ügyben indult eljárás irataiból. A jogász a milliárdos piramisjáték utolsó hónapjaiban nyújtott segítséget a megszámlálhatatlan károsultat átverő bűnbandának – írta meg a Magyar Nemzet.

Mielőtt összeomlott volna az a milliárdos piramisjáték, ami évekkel ezelőtt az egész országot behálózta, Magyar Péter jobbkeze, S. Mária egy ügyvédet is rávett arra, hogy segítse a csalássorozat haszonélvezőit – olvasható a bírósági iratokban. Mindez jól mutatja, hogy S. Mária – aki Magyar jelenlegi élettársának az édesanyja – milyen szinten belefolyt a bűnös ügyletekbe. Az iratokból kiderül, hogy a nő ráadásul a bűnbanda vezetőjének mutatta be a jogászt, akiből később szintén vádlott lett.

A férfi ezek után „vállalkozott rá, hogy néhány esetben okiratszerkesztő ügyvédként közreműködjék az elsőrendű vádlott és társai által bonyolított egyes ügyleteknél“ – olvasható az ítéletben, ami azt is tartalmazza, hogy az ügyvéd „több kölcsönszerződést, ingatlan-jelzálogszerződést és egyéb okiratot készített és jegyzett ellen, amelyek – F. Attila, illetve társai által meghatározottak alapján – jellemzően nem a felek közötti tényleges megállapodást és a valós pénzmozgást tükrözték“.

Fotó: Metropol

A bíróság azt is rögzítette, hogy a jogász egyes sértetteknek maga is javasolta, hogy fektessenek be az elsőrendű vádlott által kínált lehetőségbe.

Ismert, a csalássorozat szálai a 2010-es évekig vezetnek vissza. Ekkor döntött úgy egy nagykátai ikerpár, hogy kiépít egy egész országon átívelő piramisjátékot. A Magyar Péter bizalmasát, S. Máriát is a soraiban tudó banda megszámlálhatatlan embert vert át, köztük ismert embereket és alvilági figurákat is. Az ikerpár által irányított szervezet közel nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de a feltételezhetően külföldre került pénzből alig került elő valami.

Az ügyben 2018-ban született jogerős döntés, a csalási botrány kiagyalóját tizenegy évre ítélték, F. Attila jelenleg is fegyházban van, ám hamarosan szabadulhat.

Magyar Péter bizalmasa már egy ideje szabadlábon van, de korábban ő is több évet ült börtönben, miután négy évre ítélték többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt.

S. Mária a jogerős ítélet szerint összesen 350 millió forintos kárt okozott. Ráadásul, az eljárás adatai szerint a nő azután is folytatta az ügyleteket és verte át az áldozatokat, hogy F. Attilát, akivel addig szoros kapcsolatban állt, 2012-ben letartóztatták.

2024. június 03. 10:29
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Orbán Viktor miniszterelnök szerda este a Karmelita kolostorban hivatalában fogadta Moshe Kantor urat, az Európai Zs...
Állami intézmények informatikai rendszerét hekkelte meg egy Pest vármegyei tinédzser.
Magyar Péter teljesítené Brüsszel elvárását és elvágná az orosz energiahordozóktól hazánkat. A tiltás egy átlagos ma...
Megölték Donald Trump egyik fontos támogatóját, Charlie Kirk politikai véleményvezért.