Egy nőt elraboltak, párját pedig megölték

Brutális bűncselekményre derült fény.

A napokban az Egyesült Államokbeli Arizonában letartóztattak egy férfit, akit egy 75 éves nő elrablásával és 67 éves barátjának meggyilkolásával gyanúsítanak – írta vasárnap a Crime Online.

Információk szerint péntek este indított segélyhívást egy nő, aki elmondta, hogy aznap délután éppen az otthoni műhelyében tartózkodott, amikor egy maszkot és sötét ruhát viselő férfi belépett hozzá és fegyvert fogott rá.

Az idegen ezt követően bevitte a nőt a házba, ahol bekötötte a szemét és megkötözte. Az áldozat nem sokkal később hangos zajokat hallott, de nem tudta, mi lehet az.

Sötétedés után a férfi beültette az idős nőt autója hátsó ülésére és elindult vele. Útközben azonban megálltak egy áruháznál, ahova a gyanúsított bement.

Kép: Rendőrségi fotó

A nőnek ekkor sikerült kiaszabulnia a kocsiból, majd egy közeli házba futott segítségért.

Az áldozat megkérte a hatóságokat, hogy értesítsék párját jóllétéről, akire végül holtan találtak rá.

A nyomozók nem sokkal később a tragikus támadással kapcsolatban őrizetbe vették a 37 éves Rynn Prairie-Roccát.

A hatóságok nem közöltek további információkat arról, hogy a férfinek milyen vádakkal kell szembenéznie, valamint, hogy ismerte-e az áldozatokat.

2025. január 06. 14:40
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family