
Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska
Berki Krisztián édesanyja Majer Júlia a Tények Plusznak nyilatkozott, a gyászoló édesanya szomorú és felkavaró dolgokat hozott nyilvánosságra.
A napokban olyan vádak kaptak szárnyra, miszerint Berki Krisztián rendszeresen verte Mazsit. A szomszédok szerint olykor dulakodássá fajult a házaspár veszekedése és állítólag olyat is hallottak, hogy Mazsi azt ordította, hogy börtönbe juttatja a férjét.
A május 6-án meghalt celeb édesanyja azonban mindent cáfol. Júlia állítása szerint fia soha nem emelt volna kezet Mazsira, mindennél jobban szerette és igyekezett mindenben megfelelni neki. A megtört édesanya szerint azonban igyekezete hiábavaló volt, Krisztián soha nem tudott elég jó lenni feleségének. Júlia azt állítja a kapcsolatban nem Krisztián volt a bántalmazó, hanem Mazsi, aki szerinte mindig piszkálta Krisztiánt, valósággal terrorizálta. Véleménye szerint az özvegy csak addig szerette a fiát, amíg annak kitartott a pénze.
Júlia elmondása szerint fiának halála előtt még a válás is megfordult a fejében, mert bár nagyon szerette Mazsit, mégis szenvedett mellette.
Mazsi korábban szintén a Tények Plusz kamerái előtt nyílt meg, az özvegy elmondta, hogy tiszta a lelkiismerete. Úgy érzi mindent megtett férjéért és gyermekéért. Szerinte Júlia pontosan tudja, hogy miért halt megKrisztián.
Korábbi tartalmak:
Bántalmazások? Nagyon durva, váratlan fordulat a Berki-ügyben – videó
Kitört a háború Berki Krisztián édesanyja és Mazsi között, súlyos vád is elhangzott - videóval

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval