
Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét
A berettyóújfalui rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást.
Október 30-án 16 óra körül egy személykocsi közlekedett a 47-es számú főúton, Berettyóújfalu felől Derecske irányába. Az autó vezetője előzésbe kezdett, de a manőver megkezdése előtt nem győződött meg arról, hogy a járműve előzését egy másik személyautó már megkezdte. A hátul haladó autó vezetője - a baleset elkerülése érdekében - árokba hajtott, míg az ezidáig ismeretlen kocsi sofőrje megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A közlekedési balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint hárman szenvedtek könnyű sérülést – közölte a rendőrség.

A rendőrök kérik, hogy aki az ezidáig ismeretlen kocsi vezetőjével, vagy a balesettel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Berettyóújfalu Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Berettyóújfalu, Kossuth u. 17-19. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.
Fotók: police.hu

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi