
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
A CrimeOnline írása szerint vádat emeltek a texasi tinédzser ellen, aki halálra szúrta az anyját és az apját is súlyosan megsebesítette. A 18 éves Dallas Scott Gilbertnek rendszeres dühkitörései voltak, a legutóbbi ilyen alkalommal pedig brutálisan kivégezte édesanyját. 6-8 alkalommal szúrta le a 47 éves nőt, aki belehalt a sérülésekbe.
Az apja is a jelen volt, akit szintén többször hasba szúrt, majd a bordájába is kést döfött. Az 55 éves férfi felül tudott kerekedni fián, akit lefogott és hívta a 911-et. A rendőrök padlón fekve találtak rá a halott nőre. Az anya kezén több sérülés is volt, ebből arra következtettek, hogy védekezni próbált a fia ellen.

Kép forrása: Dallas Scott Gilbert/Primera Rendőrség
A gyanúsított beismerő vallomást tett, melyben azt mondta, hogy dühkitörése volt, az irányítás pedig teljesen kicsúszott a kezéből.
A rendőrség már korábban is volt a család házánál egy kisebb „szóbeli zavargás” miatt, ezen felül a fiút már letartóztatták drogbűncselekmény miatt. A 18 éves Gilbert ellen gyilkosság és súlyos testi sértés miatt emeltek vádat.

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban