
Tragédia Nagykőrösön: elgázolt egy embert a vonat
Tavaly leggyakrabban telefont, kulcsot, táskát, kabátot, tárcát, szemüveget, fülhallgatót felejtettek a járműveken az utasok, de találtak már elhagyott rollert, bakelitlemezt is.
Az elvesztett holmikat a vasút-, illetve buszállomások forgalmi irodáiban adják le megtalálóik, ahol tételesen nyilvántartásba veszik, s így kerülnek az adatbázisba.
2024-ben a vonatokról 16 ezer, a buszokról közel 7 ezer, azaz összesen mintegy 23 ezer talált tárgyat vettek nyilvántartásba. Közülük 12,5 ezer került vissza tulajdonosához.

A fotó illusztráció: MTI/Jászai Csaba
Ha a tulajdonos személye nem azonosítható, a tárgyat az adott állomáson 8 napig, azt követően a kijelölt gyűjtőhelyeken általában 90 napig őrzik.
Bankkártya és okmány esetében a tulajdonos azonosíthatósága esetén, a bankkártya-kibocsátónak, illetve a személyes okmányokat kiállító hatóságnak (például okmányiroda, OEP) juttatják el a kártyát, okmányt.
Pénzt jellemzően nem magában, hanem valamilyen egyéb tárggyal együtt (például kabát, táska, pénztárca) adnak le, amennyiben a pénzösszeget is tartalmazó tárgyért 1-2 napon belül nem jelentkezik tulajdonosa, akkor a pénzt nyilvántartásba veszik.
A HÉV-en talált tárgyakat a BKV kezeli. A talált tárgyak kezelésével kapcsolatos tudnivalókról a https://www.mavcsoport.hu/ugyfelszolgalat/elvesztettem-hol-keressem linken lehet tájékozódni - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.
Forrás: MTI

Tragédia Nagykőrösön: elgázolt egy embert a vonat

Elfogták az újhartyáni fegyveres ámokfutót, egy tanyán bujdokolt

Nem kis összeg volt a tét: íme a Hatoslottó nyerőszámai!

Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni

Kiderült, ki halt meg a szombat éjszakai balesetben - Fotók

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről