Dmitrij Peszkov a háború végéről beszélt

Oroszországnak nincs más választása, mint elérni az ukrajnai különleges katonai művelet összes célját - jelentette ki kedden szokásos napi sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

Hozzáfűzte: amint a célokat elérik, a különleges katonai művelet véget ér.

A szóvivő megismételte Vlagyimir Putyin elnök korábbi figyelmeztetését, hogy amennyiben a Nyugat engedi, hogy Ukrajna nyugati gyártmányú nagy hatótávolságú rakétákkal mérjen csapást orosz területekre, azt a háborúba való közvetlen beavatkozásként értékelik Moszkvában.

"Kérem, hallgassák meg és olvassák el újra az elnök kijelentéseit a nyugati fegyverek Oroszország területén történő esetleges bevetésének engedélyezésével kapcsolatban" - válaszolta Peszkov arra a kérdésre, hogy változhat-e a Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes által kifejtett álláspont, miszerint Oroszország nem fog nukleáris fegyvert tesztelni mindaddig, amíg az Egyesült Államok tartózkodik a tesztektől.

Az elnök Szentpéterváron nagyon világosan megfogalmazta az Oroszországi Föderáció álláspontját - emlékeztetett Peszkov.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Putyin szeptember 12-én leszögezte: a nyugati nagy hatótávolságú precíziós fegyverek Oroszország elleni bevetése a NATO-országok közvetlen részvételét jelentené az ukrajnai harci cselekményekben.

"Ez a közvetlen részvételük lesz, és ez természetesen jelentősen megváltoztatja a konfliktus lényegét, természetét" - mondta az orosz elnök, aki szerint egy ilyen lépést követően Oroszország kénytelen lesz meghozni a "megfelelő döntéseket" az új fenyegetések miatt.

Putyin nem részletezte, hogy mik lehetnek ezek az intézkedések. Korábban beszélt arról a lehetőségről, hogy orosz fegyverekkel látnák el a Nyugat ellenségeit, hogy nyugati célpontokat támadhassanak külföldön, és júniusban azt is felvetette, hogy az országon belül az Egyesült Államokat és Európát elérő hatótávolságban telepítenének rakétákat.

Putyin Szentpéterváron arra is figyelmeztetett, hogy "a Nyugat ugyan valami okból azt hiszi, hogy Oroszország sohasem vetne be nukleáris fegyvereket", ebben azonban téved - mondta -, és hangsúlyozta, hogy a Kreml nukleáris doktrínáját nem szabad félvállról venni.

A Kreml kedden arra is felhívta a figyelmet, hogy a Libanon elleni izraeli csapások "potenciálisan destabilizálják" a Közel-Keletet, és kiszélesítik az ottani konfliktust.

"Ez természetesen rendkívüli aggodalomra ad okot számunkra" - mondta Peszkov.

Forrás: MTI

2024. szeptember 24. 15:37
Elemző a Mandinernek: Ezt a vitát Orbán nyerte!
Magyar Péter és Dobrev Klára hiába akciózott Strasbourgban, a kormányfőt nem tudták megszorongatni, ő komplex tervet...
Járókelőket késeltek meg az utcán, ketten életveszélyben vannak
A támadó robogóval megpróbált elmenekülni, de elfogták.
Megrázó részletek: A Bükkben, sziklán lógva találták meg az eltűnt nőt
Nagy erőkkel keresték.
Előrehozott választások lesznek, feloszlatták a parlamentet Japánban
Október 27-ére tűzték ki a voksolást.
Lesújtó tragédia: Szörnyethalt két kutyasétáltató az utcán
Esélyük sem volt túlélni.
Szentkirályi Alexandra leleplezte Magyar Pétert
Szentkirályi elárulta mi zajlik a baloldali színfalak mögött.
Kijev: ukrán csapást mértek egy észak-koreai lőszerekkel teli oroszországi raktárra
Az ukrán erők csapást mértek szerdára virradó éjszaka egy irányított légibombákat és észak-koreai lőszereket is táro...
„Már nincs remény” – könnyeivel küszködve álltak a TV2 kamerái elé
Még az összeomlás szélén is forgott a kamera.
Különleges égi jelenség közeleg, szabad szemmel is láthatjuk majd
Több mint 100 év óta ez lesz az ötödik alkalom.
Lélegzetelállító fotón tündököl Kiszel Tünde és Hunyadi Donatella, nívós rendezvényen tűnt fel anya és lánya
Sokakat elkápráztattak.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.