Deutsch: a magyar baloldal változatlanul a háború pártján áll

A magyar baloldal változatlanul a háború pártján áll, azt kockáztatja, hogy Magyarország belesodródhat ebbe a szörnyű konfliktusba - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Deutsch Tamás az ellenzéki Tordai Bence ukrajnai fegyverszállításokat sürgető szavait magyarázva beszélt arról, hogy a baloldal háborúpárti.

Az EP-képviselő az interjúban beszélt arról is, hogy a magyar baloldalnak tudomásul kell vennie, a választópolgárok felállítottak a magunk mögött hagyott évtizedben olyan minimumokat, amelyeknek meg kell felelnie minden közéleti szereplőnek, politikai pártnak és közösségnek is.

Deutsch Tamás azt mondta: a közösségi médiában azért volt indokolt "kellő határozottsággal, tömörséggel, őszinteséggel és keménységgel" megfogalmaznia véleményét a magyar baloldal katasztrofális választási szerepléséről, mert lassan három hét telt el az országgyűlési választások óta, de láthatóan nem néznek szembe a történtekkel.

A kormánypárti politikus kiemelte: a közélet íratlan szabályai szerint minimálisan elvárható lenne, hogy ha a magyar választópolgárok "ilyen egyértelműen és világosan elutasítanak valakit", akkor a baloldali politikai pártok vezetői vállalják a felelősséget, azonban ők "fel sem ajánlották a lemondásukat".

A fotó illusztráció: MTI

A választások óta eltelt időszak annak bizonysága, hogy a baloldalon mindent változatlanul úgy akarnak folytatni, mint ahogy a saját politikai tevékenységüket április harmadikáig - közölte Deutsch Tamás.

Hozzátette: az elmúlt három hét azt is világossá tette, hogy "a magyar baloldal első számú vezetője, vezére Gyurcsány Ferenc".

Az elmúlt hetek Deutsch Tamás szerint arról is szóltak, hogy a történelmi vereséget szenvedő baloldal megszorító politikát követel a történelmi választási sikert elérő Fidesztől és KDNP-től, és nyilvánvalónak nevezte, hogy "az egyharmadnál is kisebb reprezentációval bíró" baloldal a parlamentben is a megszorítások politikáját akarja képviselni.

Azt például, hogy a "világban elszaladó" energiaárak miatt Magyarországon számolják fel a rezsicsökkentést - jelentette ki a nagyobbik kormánypárt EP-delegációjának vezetője, hangsúlyozva, hogy a rezsicsökkentést meg kell védeni.

Deutsch Tamás arra is kitért: mérgezi a magyar közéletet, a közbeszédet, ha a polgárok bizalmának kiérdemlése végett választásokon elinduló, közéleti szerepet vállaló emberek abban lelik örömüket, hogyan lehet aztán válogatott gorombaságokkal zaklatni, sértegetni, megbántani, lenézni a magyar polgárokat.

A fotó illusztráció: MTI

"Kutya kötelességünk nemre, fajra, politikai véleményre való tekintet nélkül megvédeni a magyar választókat az ilyen megnyilatkozásokkal szemben" - fogalmazott. Hozzátette: a sértegetések helyett érdemes lenne a magyar polgárok iránti tisztelet jegyében részt venni a magyar közéletben.

Deutsch Tamás megjegyezte: tiszteletben kell tartani, hogy Magyarországon élő, a valóságban létező érzés a hazaszeretet, a magyar választópolgárok fontosnak tartják, hogy mi az ország sorsa. Szuverénnek, önállónak szabadnak és függetlennek akarják megtartani hazájukat, erős, határozott a nemzeti kötelék a magyarok közt, és minden olyan politikai törekvés, amely ezt próbálja gyengíteni, az elutasításra talál - mutatott rá.

A Fidesz EP-delegációjának vezetője szerint "valamifajta kooperáció", a nagy nemzeti célok érdekében történő együttműködés kialakítható lenne egy kétharmadnál is nagyobb parlamenti többséggel bíró kormányerő és egy "egyharmados reprezentációval sem bíró" ellenzék között abban az esetben, ha ebben a nemzeti minimumban meg tudnának egyezni.

Azonban Deutsch Tamás úgy látja, hogy a nemzeti gondolat, a nemzeti elkötelezettség, a hazaszeretet ügye iránti fogékonyság nem jellemzi a magyar baloldalt.

MTI/A címlapfotó illusztráció: MTI

2022. április 24. 06:39
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Kék-sárgába borult Brüsszel Ukrajna nemzeti ünnepének alkalmából, az Európai Bizottság elnöke pedig ismételten meger...
Pánikban menekültek a diákok és a szülők is egy pennsylvaniai egyetem évnyitójáról, miután értesítést kaptak, hogy l...
Történelmi rekordot döntött az eddig leégett terület nagysága Spanyolországban. Már francia és német tűzoltók is seg...
Minden idők leggyengébb almatermése várható idén, a megszokott mennyiségnek csak a harmada termett. A tavaszi pusztí...
Letartóztatták azt a férfit, aki szétvert egy vonatot Újszászon. 12 ablakot tört be és négy belső monitort is szétve...