Csúnyán átverték a magyar énekesnőt, el kellett menekülnie

A Sztárban Sztár leszek! énekesnőjének több nehézséggel is meg kellett birkóznia az utóbbi időben, hiszen anorexia és Covid-19 fertőzés miatt is kórházban kezelték, nemrég azonban egy újabb szörnyűségre derült fény, amit Krizsán Lilinek fel kell dolgoznia. A fiatal lány erős, ezért nem félt kiállni a nyilvánosság elé történetével, hátha ezzel másoknak is segíteni tud. 

Krizsán Lili amilyen fiatal, annyi megpróbáltatáson ment keresztül, most pedig egy újabb, szinte krimibe illő történetet mesélt el a Mokka péntek reggeli adásában. Lili ambiciózus lánynak tartja magát, aki be akarta – és a mai napig be akarja – indítani karrierjét, ennek érdekében pedig rengeteg munkát elvállalt már, de egy alkalommal nagyon veszélyes szituációba keveredett. Három nap erejéig ugyanis négy arab üzletember mellett kellett volna segédkeznie, de nem egészen úgy, ahogyan azt a munkaszerződésben előzetesen ígérték, ez pedig már sok volt a fiatal lánynak.

A történtekről és az őt ért traumákról Lili kendőzetlenül mesélt Orosz Barbarának a Mokka péntek reggeli adásában.

2022. május 27. 10:46
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
Van, aki az árnyékból akar kilépni és van, akinek 20 év után teljesül az álma, sokan pedig nyeri jöttek. Összeálltak...
family
Itt valami nagyon nem stimmel. Aki eddig a legértékesebb műtárgyakra licitált, most ő maga áll a kereskedőkkel szemb...
family
Több mint száz óvodás és kisiskolás csapat gyúrta és töltötte a kolbászt a Csabai Kolbászfesztivál csütörtöki nyitón...
Ukrán terrorista Magyar Péter újdonsült támogatója. Robert Brovdi arról lett híres, hogy ő vezényelte a támadást a B...